Hátha holnap majd lesz...

Miután hazaértünk a kórházból, és az útra kapott cukros vizünk is elfogyott (azzal nyugtatják a babákat a kórházban az első napokban), kiderült, hogy a kórházi baba a demo verzió volt, sok alvással és kevés nyafizással, de otthon ez valahogy megfordult. Főleg azért, mert kiderült, hogy jön a hideg front, és a baba már a hasamban is érzékeny volt rá, de idekint meg aztán pláne.

Hamar rájöttem, hogy az egyetlen módja az életben maradásnak, ha alszom amikor ő alszik, és nem lázadok, ha hajnali fél egykor, háromkor és hatkor keltenek, hogy azonnal teremtsek elő némi szopiznivalót, de ez csak olyankor működik, amikor nincs front. Amikor van, akkor az alszom amikor ő alszik nem működik, mert helyette ébren van, és torka szakadtából üvölt.

Hang nélkül sem szívvidító...

De miért? Beszélni nem tud, a Most mutasd meg még nem túl erős oldala, szóval marad a tippelés. És amikor már a) evett b) tiszta pelenkát kapott c) karba vetted d) mondókáztál/énekeltél/rimánkodtál neki és még mindig semmi foganatja, akkor jön a vegytiszta kétségbeesés. Ami hatványozott, ha az ember masszív alváshiánnyal küzd, és nincs ideje se enni, se inni, mert egy üvöltő csecsemő lenyugtatása mindezt felülírja. Nem véletlenül intézte ezt természet ősanyánk úgy, hogy ennél idegesítőbb hang ne sok legyen az emberi fül számára. Mondjuk tény, hogy a szüléssel kapásból ledobtam tíz kilót, azóta meg fogytam még kettőt, mert az evés valahogy perifériára szorult. Jelzem, nagyjából először eddigi életemben.  Ráadásul továbbra is száguldoznak a hormonok, ami miatt olyan dolgok miatt is elérzékenyülök, amik hétköznapi ember számára teljesen semlegesnek tűnnek. Szóval teljesen kifordultam önmagamból.

Edzőcipő helyett szoptatós melltartó, az óra meg mindegy mit mutat

Ami a szoptatást illeti... kezdem azt hinni, hogy a brosúrákon látható gyermeküket mosolyogva szoptató anyák fotói mind retusáltak. Merthogy ahhoz képest, hogy a bájos csecsemőnek egy fia foga sincs, állati erősen tud harapni/ vákuumozni. Ezen a bimbóvédő se sokat segít, de anélkül meg a csillagokat látom. A ráharapás után enyhül a dolog valamelyest, de azért eléggé embert próbáló a dolog. Ráadásul, mint kiderült, majdnem hiába csinálom végig az egész tortúrát, mert a kórház óta sem lettem egy tejcsárda.

Erről beszéltem! Tuti retusált!

Hiába mértük a gyereket, csak fogyott minden nap, így aztán mikor jött a védőnő szülés után, (nem Bab Berta, hanem egy kedves, fiatal csaj, aki éppen helyettesítette - sajnos csak egy hétig) azt mondta, iziben el kell kezdeni a tápszeres pótlást, mert utódunk helyes kis zsírpárnái kezdenek jelentősen megcsappanni. Kapjon 30 ml-t, és azt ki lehet egészíteni a szoptatással, aztán majd meglátjuk mi lesz.

A bűnös

Az lett, hogy bár a gyerek nem fogyott tovább és kiéhezett piranhaként vetette magát a tápra, ahogy híre ment a dolognak, mindjárt jöttek a rokonok és ismerősök a tanácsaikkal, és kiderült (már megint), hogy természetesen mindenki sokkal jobban ért a témához, mint én, és persze nem késlekedik megmondani a tutit. Még az öcsém is, aki ugye pasi, így aztán nem túl valószínű, hogy a megfigyelésnél valaha is közelebb kerül a témához. Így aztán megkaptam, hogy a tápszerrel tönkreteszem a gyerek immunrendszerét egy életre, és ördögi körbe kerülök, ami által soha nem jövünk majd le róla, hogy a bimbóvédő miatt nem jön rendesen a tej és így nem is fog termelődni, hogy igyak tejsegítő gyógyteát, illetve ne igyak mégsem, mert hasfájós lesz tőle a gyerek, hívjak szoptatási tanácsadót, és különben is, hogy lehet, hogy nekem nincs tejem, mikor anyámnak olyan sok volt annak idején!? A végére persze az lett, hogy összeomlottam és ott zokogtam (ld. még hormonok és alváshiány), mert milyen anya az olyan, aki hagyja éhen veszni a gyerekét és műkajával eteti igazi helyett?

Ismerős a helyzet...

De szerencsére vannak olyan kisbabás barátnőim, akik nem rég szültek és szintén kevés a tejük, így aztán ők megnyugtattak, hogy az immunrendszert a kevés anyatej is erősíti, a többi miatt meg úgysem érdemes stresszelni, mert vagy beindul vagy nem, de ez nem akarat kérdése. Így aztán rájöttem, hogy van pár ember, akinek teljesen felesleges az "És mi a helyzet veled meg a babával?" kérdésre őszintén válaszolni. Tudom, nem ez a megoldás, de a túléléshez jól jön.

Mikor ebben végre megnyugodtam, és a baba is szépen beállt a három óránkénti tápszer + szopi menetrendre, Bab Berta hazaért a szabadságáról, és első útja hozzánk vezetett. Bejelentés nélkül és pont akkor érkezett, mikor végre 3 óra küzdelem után rávettem a gyereket, hogy elaludjon, így aztán nem voltam túl boldog. Felverte a gyerkőcöt, megnézte, ő is adott pár tanácsot, aztán közölte, hogy menjek be hozzá szoptatni, hogy megnézze mennyit szopik. Így is történt.

Nos, a jó hír az, hogy a kórház óta, ahol még nem volt mérhető a szoptatás eredménye, most már mérhető! De csak alig. A baba nem szopik elég vehemensen, és nem is csoda, mert összesen egy dekányi tejet tud összeszivornyázni alkalmanként. Így aztán Bab Berta heveny fejcsóválás közepette duplájára emelte a tápszer adagot, engem meg ágyfogságra és napi 4 liter folyadék ivására kárhoztatott. Az ágy ellen semmi kifogásom, de még soha semmiből nem ittam meg 4 litert, úgyhogy ezt nem tudom hogy kivitelezem majd. Minden esetre tápszerből vettem még két dobozzal, mert így azért jelentősen emelkedni fog a kereslet és hosszú lesz a hétvége.

Próbálkozni azért szabad

Persze, hogy mennyire, azt nem gondoltam. Merthogy drága gyermekünk még sosem látott életének eddigi 2 és fél hete alatt egyszerre ennyi kaját, és hirtelen nem nagyon tudott vele mit kezdeni. A benyakalás még csak ment valahogy, de aztán még percekig bugyogott vissza a száján a lötyi, utána meg újabb 2-3 óra nyafi következett, amíg a belei is napirendre tértek a dolog felett, illetve a felesleg megjelent teli pelenkák formájában. Üzenet az agynak: ha valamit változtatunk, azt inkább érdemes hétvégére időzíteni, mert így a "Nessum dorma" (=Senki sem alszik) mellett szegény páromnak még a munkahelyén is helyt kellett állnia, és lassan ez így már intravénás koffeinnel sem sikerül neki.

Így jobban hangzik, mint babasírással

 De egyéb iránt példásan viseli ezt az apaság dolgot, már remekül meg tudja nyugtatni a dedet, ami nagy segítség, mikor éppen a "Nők a teljes idegösszeomlás szélén" aktuális változatát mutatom be három óra eredménytelen gyerekhiggasztás után, lelkesen fürdet, és sokkal ritkábban lázad, mint mondjuk én. Pelenkázni ugyan továbbra is nekem kell, de soha nagyobb bajom ne legyen. Fog ez menni! Csak az elejét éljem túl...

Jó dolga lesz, na...