Ha még nem jöttél volna rá... :-)
Az idő továbbra is iszonyatos sebességgel rohan. Eszter a jövő héten már 4 hónapos lesz, elérte a 6 kilót, és rohamos ütemben fejlődik. Tegnap még csak egy magatehetetlen kis csomag volt, akit csak etetni meg altatni lehetett (az előbbit nagyobb, az utóbbit kisebb sikerrel), ma meg már folyamatosan gagyarászik, nagyokat nevet, megmarkolja a felé nyújtott játékokat, sőt a napokban már meg is fordult, hátról hasra, majd hasról hátra. A helyzet az, hogy egyre jobban odavagyunk érte. Hogy Agnes szavaival éljek: "annyira cuki, hogy belehalok!"
Igen, ez az Agnes
És miközben rengeteget változik, azt veszem észre, hogy ez nem csak rá igaz, hanem rám is. Mert például sosem gondoltam volna, hogy ha valaki telibe hány, ahelyett, hogy felháborodnék, rámosolygok, és megdicsérem, milyen pompásat büfizett. Vagy, hogy minimális alvás után is rá tudok mosolyogni reggel, hiszen ő is mosolyog. Aztán, hogy napjában ötször félrevonulok, hogy "úrrá legyek a fejetlenségen" és tejet állítsak elő egy pohárba. Ráadásul már van, hogy több, mint egy decit sikerül kisajtolnom egy nap alatt a szoptatás mellett. Ez a része annyira abszurd, hogy az esti fejést általában jól megérdemelt rajzfilmnézéssel kötöm egybe, a párommal meg folyvást azzal szórakoztatjuk egymást, hogy kapcsolódó szavakat keresünk, mondjuk arról, hogyan múúúlatom az időt.
Ha nem is ilyen múúútatós helyen
Felsőtestre is gyúrok: játszva és fél kézzel emelek egy 6 kilós izgő-mozgó babát napjában 25-ször, és meg sem kottyan! És egyre inkább úgy érzem, egész jól bírom a kezdeti nehézségek után, hogy a saját életemben és fontossági sorrendemben innentől az enyém már csak a második vagy harmadik hely lesz az eddigi első helyett.
Vajon ő hány kiló lehet már?
Persze egymástól is sokat tanulunk. Már tudja, hogy ha felé nyújtom a kezét, azt várom, hogy hozzáérintse a sajátját, és akkor pacsit adunk egymásnak. Én is tudom, hogy ha ficereg és felfelé ágaskodik az ölemben, azt várja, hogy a karjánál fogva tartsam, miközben ő kitámaszt és állni próbál az ölemben, széles vigyorral az arcán, mert nagyon élvezi, hogy már erre is képes. Már tényleg képes vagyok a különböző sírásokból nagy valószínűséggel rájönni éppen mi a baj, és azt is tudom, hogy vész esetén egy kis hasra fektetéssel annyira le tudom fárasztani, hogy utána alszik még 1,5 órát, hogy végre én is pihenhessek.
Lufi nélkül is boldog
És a gyakorlati dolgok mellett még rájöttem egy pár dologra, amit igenis érdemes megtanulni egy kisbabától. Biztos nem én vagyok az első, aki ezeket megfigyelte, hiszen a Bibliában is ott van " Legyetek olyanok, mint a gyermekek, mert övék a Mennyek országa!" De most végre megértettem, hogy milyenek! Épp ezért leírom mire jutottam. Nyilván nem elsőként, de legfeljebb a filozófus okostojások gúnyos mosollyal abbahagyják a blogom olvasását.
Belső béke bébi módra
- Biztos, hogy nem attól fognak jobban szeretni, hogy viselkedsz és mit hordasz, hiába állítják ezt számtalan műsorban, újságban meg egyéb helyen. A kisbabáknak a félig emésztett tej miatt olykor erős szájszaguk van,
hangosan böfögnek, nagyokat finganak (főleg amikor hason fekszenek), mégis mindenki imádja őket. Ráadásul olyankor a legcukibbak, mikor max egy pelenka van rajtuk.
Na mit mondtam?
- Mi az, amit egy bébi először csinál reggel, mikor felébred? Mosolyog! Bizony, még akkor is, amikor randa idő van, esik, és borús az ég. De ő egy mosollyal köszönti az új napot, és azt, aki reggel fölé hajol. Nálunk ez mondjuk tipikusan én szoktam lenni. És nem, nem azért, mert tudja, hogy mindjárt enni kap. Olyankor is mosolyog, amikor még nem éhes, és megy neki kávé nélkül is. Egyszerűen örül az új napnak. Nem tudnánk ezt néha mi is megtenni az állandó kesergés helyett, hogy megint fel kell kelni?
És nekem van ilyen sajátban is :-)
- Már korábban is megfigyeltem, hogy egy babának nehéz állni a pillantását. Komoly arccal, rezzenéstelen tekintettel, teljes valójával figyel. Mindent és mindenkit. Képes fél óráig tanulmányozni a saját kezét és az ujjait, és teljesen lenyűgözi, hogy mozgatni tudja őket. Ők aztán tudják mi az igazi figyelem! Nyilván később, amikor a világ már kitárul nem tudnák így feldolgozni azt a rengeteg információt, de ... belegondolunk, hogy mi felnőttek milyen nehezen figyelünk bármire is? Állandóan négy-öt dologgal foglalkozunk egyszerre, és ebből legalább három egyáltalán nem fontos, miközben ami igazán az lenne, arra már nem jut elég figyelem.
Na jó, ráindultam ezekre a füles sapkákra. Ez van.
- Végre értem, mit jelent a szó, "édesdeden alszik". Mert az én édes dedem nagyon tud aludni! Kitárt karokkal, teljes bizalommal és semmi mással nem törődve alszik. Még nem az a magába gubózó, védekező testtartással mindenkit kizáró, nyugtalanul forgolódó valaki, akit egy csomó minden nyomaszt, amikor végre elengedi a napi mókuskereket. Hogy őszinte legyek, kicsit irigylem ezért, és nagyon remélem, még sokáig ilyen marad. Persze ennek érdekében meg akarom védeni mindentől és mindenkitől. Ez is olyan anya dolog lehet.
Én is akarok ilyen édesdeden aludni!
