Bizony, ez a bejegyzés a decemberi ünnepek, és kedvenc leánygyermekünk találkozásáról szól. Merthogy úgy döntöttünk, most már öt hónapos nagylány, végre megpróbálkozunk a naagy, családi ünnepekkel.

Namármost, ez eleve okoz némi feszültséget köztünk drága párommal, mert az ő családja két főből áll, az enyém meg kb. negyvenből. Negyven embert rázúdítani egy ekkora babára azért nem egészséges, de a két főben meg mi a kihívás? Így aztán végül a családi Mikulásozással kezdtünk, ami az én rokonságomban divat, de most kivételesen elég alacsony látogatottsággal, mintegy 10-12 fővel bágyadozott, ami kezdetnek pont ideálisnak tűnt.

Csak a nagyja apraja...

Nálunk ez úgy zajlik, hogy valaki, (általában az apám, akinél már adott az ősz haj és szakáll) beöltözik Mikulásnak, aztán a legkisebbtől a legnagyobbig sorra veszi a családtagokat, és némi élcelődés után átadja nekik a termetes csomagokat. Zajlik mindez a keresztanyám külvárosi házában, és a gyerekesek között elég nagy népszerűségnek örvend.

Ő is beöltözhetne persze...

Természetesen az első kihívás az odajutás volt. A majdani Mikulás autójába szuszakoltuk be magunkat, bár gyorsan kiderült, hogy a bazi nagy bundazsák a gyerekkel együtt már alig fér be az autós ülésbe. Korábban még befért, de az bundazsák nélkül volt, és 1,5 hónappal korábban, merthogy ritkán kocsikázunk. Marha hideg volt, a két fiú (az apám és a párom) egyre idegesebb, az idő kevés, a gyerek vinnyog, mert beszorítottuk... valahogy sikerült azért megoldani a dolgot, de szegényt úgy kellett begyömöszölni végül, hogy át tudjuk vezetni a biztonsági övet is. De legalább az utat végigaludta, mert megmozdulni nem tudott, úgyhogy sok egyéb választási lehetősége nem volt. 

Kitörésre semmi esély

Megérkezésünkkor a jelen lévő rokonok azonnal ránk vetették magukat, mert az én családom, lelkes, olaszos fajta. Eszter persze ebből csak annyit értett, hogy nagy a zaj és kiabálnak, szóval eltörött a mécses. Nagyon cuki volt pedig, még a rénszarvasos rugdalózóját is ráadtam, de így aztán a megszeppent rénszarvasbébit egy üres szobába menekítettük, ahol sikerült annyira megnyugtatni, hogy a Télapó debütálására újra előmerészkedjünk.

Ezt szerencsére elkerültük

Természetesen ő is kapott csomagot, és velem együtt "járult" a mindentudó Mikulás elébe, így nyugodtan fogadta a jelenlétét. Mivel egyelőre csak tejet eszik, sok hasznát nem látta a piros zacskócskáknak, egyet kivéve, amely előrelátó módon egy rágókát és egy adag popsitörlőt tartalmazott. De hogy neki is meglegyen az öröme, a hajcihő után újra visszavonultunk a pánikszobába, és kapott egy kis tejet, ami jelentősen megdobta a kedélyét. Közben a család egy része is elpárolgott, és teli hassal, a hátramaradt 5-6 emberrel már egészen fesztelenül viselkedett. Csak hazafelé nyüglődött kissé, pedig akkor már nagyon figyeltünk arra, hogy ne szorítsa a biztonsági öv.

De mikor hazaértünk, kiderült, hogy bánatának teljesen más oka volt; neki is volt egy csomagja számunkra a pelenkájában, ezt azonban a nagy vendégeskedésben elfelejtettük csekkolni... szerencsére, mivel váltás ruhát nem vittünk magunkkal. Kellett volna.

A csomag és az ő tartalma

A tapasztaltak után úgy döntöttünk, a karácsonyi nagy, családi banzájt most kihagyjuk. Akkor ugyanis teljes létszámban fordult elő a rokonság, ráadásul vannak olyan felforgató elemek, mint az unokatesóm négy bájos gyermeke, akik bármilyen lakást három perc alatt indiánüvöltéssel atomjaira kapnak, és elég veszélyesek lehetnek, a mi liliomlelkű csöppségünk számára.

Mit ne mondjak, életem legnyugisabb karácsonyát töltöttem el így! Szereztünk egy helyes kis fát, az egyik nagyi adott hozzá karácsonyfa talpat, a másik sütött karácsonyi sütit, a szomszédja halászlevet küldött, aztán a gyermek délutáni szunyája alatt mindent gyorsan feldíszítettünk, mikor felébredt ünnepélyesen felkapcsoltuk a tűz- és balesetbiztos ledes égősort, és ünnepélyesen kibontottuk az ajándékokat. Ezután rövid pihi következett, utána pedig nekiálltunk, hogy összeüssük a karácsonyi vacsora hiányzó második fogását. Se tömeg, se stressz, se veszekedés. Hát karácsony az ilyen?

Amikor tényleg békés és boldog

Másnap telefonon beszéltem a család egyik felével, akik addigra már megkapták az előre összecsomagolt ajándékokat. Mindegyikhez mellékeltem egy helyes kis verset arról, hogy melyik ajándékot kinek szántam és miért. Egyet be is csomagoltam, de mivel ez is egy órás bénázásomba került, és még így is elég kajla lett, úgy döntöttem, a többit inkább díszzacskókba teszem. Az ember ismerje a korlátait. A versírás valahogy mindig könnyebben ment...  

Ide nekem az oroszlánosat is! 

A család másik feléhez viszont elmentem. Igen, egyedül, gyerek nélkül. Rá a párom és dicső anyósjelöltem vigyázott addig, míg az anyja ünnepi kilengését végezte. Nem kis szervezést igényelt a dolog, mert már előző nap éjféltől minden szoptatás után fejtem egy kicsit, hogy összejöjjön egy adagra való, hiszen szabadulásom kulcsa az volt, hogy elég tej maradjon otthon. A küldetést végül sikerrel teljesítettem, így megelégedve indultam utamra a másik ajándékhalommal. Aztán volt bejgli, meg zsivaj, meg karácsonyi ének, meg minden. Csak egy órányi, mert aztán mehettem vissza, de így is jól esett. Hazafelé pedig gyorsan telefonáltam, hogy minden rendben van-e. Igen, minden oké, a baba evett, jókedvű, minden pöpecül ment. Ám mikor már kezdtem fellélegezni, drága párom bevallotta, hogy mivel a tej egyik fele furán nézett ki, a gyerek helyett a WC-be öntötte. Mit mondjak, a szívem szakadt meg...

Túl tejátrális?

Harmadik nap végül mégis elmentünk családlátogatni. Másik felem két tagú családja közel van, nyugis, és alig várja, hogy ajnározza az unokát. Hát jó. Magamra öltöttem kedvenc napsárga kendőmet, amelyre most egy 3XL-es kabát került, és nekiindultunk. Menet közben azon elmélkedtem, hogy nekem ez a hordozókendős dolog kissé orosz rulett jellegű. Sosem tudom az elején, hogy jól kötöttem-e meg, és ha nem, akkor kínszenvedés az egész út, mert még leánygyermekem popóját is tartanom kell hogy le ne csússzon, ráadásul záros határidőn belül elkezd fájni a hátam, mert máshol terhelem, mint ahol kellene. Persze most is ez történt, kiegészülve azzal, hogy a hatalmas fekete kabát azon kívül, hogy rendkívül előnytelen, még vacak cipzárral is rendelkezik, ami az út felénél középen szétnyílt, aztán se le, se fel... 

Kabát-dráma

Még szerencse, hogy nem mentünk messzire, ezt a fél órát ki lehetett bírni így is. Mikor megérkeztünk volt azért egy kis kalandunk, hogy oldjuk meg, hogy az elakadt cipzár alól kimentsük a gyereket, de aztán kicsomóztam a kendőt, a babát egy elegáns mozdulattal kihúztam felülről, majd mikor már kint volt, megszabadultam a kabáttól is. 

A nehézségek után jött azért jó rész is. Kaptunk finom ebédet, miután őhercegnősége is megkapta belőlem az adagját, és a délután nagy részében mindenki vele foglalkozott, a dédapja pedig szinte folyvást őt csodálta, így aztán módfelett elégedett volt. Persze itt is kaptunk egy halom ajándékot, és sötétedésig maradtunk, aztán elindultunk hazafelé. Út közben megmutattam Eszternek a kivilágított fákat és házakat, ő pedig tátott szájjal bámulta őket. Aztán otthon szép nyugiban számbavettük a szajrét, és élveztük, hogy máskor oly mozgékony csecsemőnket ezúttal nem kell ringatni. Mert hiába a kevés ember, az új környezet és új ingerek azért most is rendesen lefárasztották.

És legjobb baba még mindig az alvó baba