Ha már bébi is, meg játék is...

Aki jól ismer tudja, hogy imádok játszani. Táblás társasjátékkal, az osztályokkal, számítógépen, telefonon... mindegy, csak játék legyen. És bár a boldog békeidőknek ( amikor a párommal békés szörnyöléssel töltöttünk 1-1 vasárnapot a számítógép előtt) egyelőre vége, a babázással újfajta játékokat próbálhatok ki. Ha akarom, ha nem... Nézzünk is néhányat!

Mi az élet játéka, ha nem ez?

Tej-rodeó:

Mióta Eszter nagyobb lett, már nem olyan egyszerű megetetni, mint korábban. Még egy hónapja is olyan érzésem volt, hogy egy lövészárokban is simán meg tudnám szoptatni tűzszünet idején, mára azonban mindenféle sztárallűröket vett fel az etetés kapcsán. Például csak olyankor hajlandó enni, ha néma csend van, ráadásul délelőtt alig tudok beleerőltetni egy kis tejet. Szóval a tej-rodeó című játékot naponta eljátsszuk kb. hétszer. Két formája van, a cicis meg a cumisüveges, és egyik jobb, mint a másik. Kérdés melyik az egyik... Az első változat menete a következő:

1. Ráteszem cicire, és beírom a telefonomba hány óra hány perckor kezdett enni.
2. Közben mindenféle pózváltás, simogatás és halk drukkolás megengedett.
3. Egy idő után elkezd vonaglani és üvölteni, olyankor gyors büfiztetés következik
4. Tőgycsere, és újabb próbát teszünk.

Kipányvázni ugyan nem szoktam, de az ötlet nem rossz!

Nehezítő tényező, hogy erős a verseny az ujjszopás és a szopizás között, amiből nem mindig én kerülök ki győztesen. De ha szopizás közben eljutunk odáig, hogy már lehunyja a szemét és kényelembe helyezkedik, tudom, hogy én nyertem a fordulót, mert akkor tovább kitart. A rodeó akkor mondható sikeresnek, ha sikerült legalább 20 percig mellen tartani a dedet. Ekkor elkezdem inni az odakészített vizet, hogy pótoljam a leszívott mennyiségű folyadékot. Ha viszont, csak 10-15 percig bírta, akkor jön a cumisüveges folytatás, ami így néz ki:

1. Megmelegítem az előre lefejt tejet, és beleteszem a vitaminját.
2. Megpróbálom beletölteni. Pózváltás, simogatás, bátorító grimaszolás megengedett.
3. A kezdeti próbálkozás után megpróbálom olyan gyorsan mozgatni az üveget, ahogy ő a fejét forgatja, hogy ne kelljen meginnia a tartalmát. Közben biztatom, próbálok a lelkére beszélni, és ha már nem bírom, az apja is kap egy fordulót, mert talán a friss erő és türelem jobban megteszi a hatását...
4. Megszemlélem, hogy a rodeó közben mennyi tej ment a felsőjére, és ha kell, a tiszta felsők illetve az átázás mértéke alapján mérlegelve átöltöztetem.

Lehet, hogy itt szúrom el?

Záró akkord:
Ha sikerül beletölteni a tejet, hangosan megdicsérem, böfiztetem, majd készenlétben tartom a pelenkát, mert utána még egy része általában visszajön. Ha szerencsém van frissen, ha nem, félig emésztve.

Ahogy a nap halad, az etetési idők is hosszabbodni szoktak. Annyira, hogy esténként már eljutunk a 1,5 órás szoptatásig is, amikor viszont egy újabb nehezítő körülmény jelenik meg. Nevezetesen az, hogy a fél liter vizet megiszom az első 40 percben, és utána porzik a vesém. Ilyenkor szoktam telefonos segítséget kérni. Persze, mint tudjuk, bármilyen zaj megzavarja őbabasága zavartalan táplálkozását, így aztán Facebookon küldök egy segélykérő üzenetet a páromnak a másik szobába. Aztán megvárom, míg az aktuális virtuális űrhajóját leparkolja valami nyugis helyre, feláll a gép elől, és akkor kapok vizet. Éljen a modern technológia!

Ismerős az érzés...

A tej-rodeó olykor hosszadalmas és macerás vállalkozásnak tűnik, de megéri, hiszen több nyereménnyel is kecsegtet! Ez lehet boldog babavigyor, hosszabb nyugis időszak a következő etetésig, sőt, akár bónusz alvási lehetőség is! Úgyhogy mindenképpen érdemes próbálkozni! Már csak azért is, mert ha nem teszem, legközelebb jól kikapunk Bab Bertától (védőnéni), hogy nem értük el az öt hónapos tervben előírt gyarapodást.

Pelenka tesztelés:

Egy másik igen gyakori játék, hiszen 7-8 pelenka elhasználódik naponta. Nem vagyok márkahű, ezért aztán mindenféle pelenkát szívesen kipróbálunk, amihez hozzájutok. Így aztán rájöttem, hogy az elvileg ugyanakkora pelenkák is különböző méretűek. Van amelyik alig fér már rá a gyermek popójára, van amelyikben meg elúszik, akkora. Fontos az is, hogy mennyire erős a gumírozás a derék és a combtő részen. Az utóbbi általában egész jó a legtöbbnél, derék részen viszont a drágábbak nyernek, a többinél azon múlik, mennyire erősen tudja az ember meghúzni a ragasztócsíkot. 

Azért még nekem is van hova fejlődnöm...

És ne felejtkezzünk el a dizájn részéről sem! Ez főleg az első két méretnél szórakoztató, mert a gyerek még nem is lát rendesen 3 hónapos koráig, így aztán egyértelmű, hogy ezek a mintázatok az anyák számára készülnek. A decens csíkos és pöttyös mintától kezdve a cuki kacsákig meg sünikékig van minden, de az én kedvencem ebből a szempontból a SPAR pelenkája: nem tudom mit szívhatott, aki tervezte, de a pelenkák főszereplői egy narancssárga csápos szemű sárkány, egy víziló, amelyiknek szkafander sisakja és enyhén delíriumos tekintete van, illetve egy napszemüveges csiga, amelyiknek propeller van a házán.

Nem látszik túl jól, de ezek azok

Javaslataim a pelenkagyártók számára az első méreteknél, melyek az anyák számára készülnek:
- babás viccek
- elgondolkodtató haikuk
- képregény
- vicces, témához kapcsolódó versecskék. Például:

"Mindegy félig üres-e vagy félig tele,

Te szeded ki belőle, hát törődj bele..."

Ez sem rossz ötlet... hátha valaki komolyan veszi, és lesz kistestvér!

 De a pelenka tesztelés lényegi része egy orosz rulett jellegű játék. Tíz esetből nyolcszor semmi komoly, ámde a maradék esetben, jön a nagy rötty. Ez bármikor megtörténhet, akár az éjszaka közepén is, vagy a játszószőnyegen vad forgolódás közepette. A lényeg, hogy masszívan kitölti a pelenkát, és természetesen a korral nő a kihívás is! Na itt derül ki, hogy melyik a pelenka a gáton, megússza-e a többi ruhája vagy nem, és ha igen, milyen mértékben. Ha a combrésznél is kifolyik, az bizony igen nagy szégyen az adott márka számára, és azonnali negligálást von maga után. De olykor a pelenka tetején is átcsap a cucc, sőt egy ízben elől, a köldök résznél jelent meg a jellegzetes színű barnás csík. Na ez utóbbira szerintem senki nem tud felkészülni, nekem sem sikerült rájönnöm a mai napig, hogy ezt a gyermek hogy csinálta.

Ha ilyen biohazard jellegű esemény következik be, lehet röhögve fényképeket csinálni a telefonnal, hogy az ember párjának legyen min szórakoznia munka közben, majd homlok törölgetése után nekiállni, hogy számba vegyük a károkat. Ilyenkor gyors tippelés következik, hogy csak a body, esetleg a nadrág is, vagy még a pelenka is, amin a kis drága feküdt? És aztán toll helyett következik a ruha fosztás, gyors ütemben, és gyakorlatilag fél kézzel, mert a másikkal az ember lánya a bájos utód lábát fogja, hogy egyrészt ne sarkalljon bele a trutymóba, másrészt ne forduljon le pelenkástul a kanapéról, mert ilyenkor különösen szeret(ne) forogni. 

Bébi-perspektíva

A játék következő fordulójában a kihívás az, hogy lehet a mosással a foltot eltüntetni. De ez még a jövő kihívása, mert eddig még sosem sikerült 100%-os teljesítményt nyújtanom ezen a téren. Bár ollóval még nem próbáltam...

Na mi van a kezemben?

Ezt a máig népszerű kitalálós játékot szerintem babák ihlették. 
  Már az első hónapoktól próbálkozunk, hogy néha szétfeszítsük drága gyermekünk többnyire ökölbe szorított kezét, ugyanis a tenyerében és az ujjai között, nagy mennyiségű tenyérkosz található. Ő ezt eleinte nem nagyon kultiválta, most már könnyebb dolgunk van, mert többet nyitja a tenyerét, és így könnyebb hozzáférni. De nagyobb a motiváció is, mert ami a tenyerére kerül azt lenyalja. Más babák előszeretettel szopják az ujjukat, ám a miénk úgy döntött, egy ujjal piszlicsáré dolog foglalkozni, úgyhogy ő az egész öklét szereti a szájába venni, lehetőleg csuklóig. Ráadásul jobb, mint a mágikus henger: 1,5 méteres körzetben az összes hajszálat megtalálja és begyűjti. Ilyenkor örülök, hogy a múltkor elszabadultam a fodrászhoz, és bronzvörösre festettem a hajamat. Szebb ugyan nem lettem tőle, de legalább előbb kiszúrom a kósza hajszálakat.

Cuki, de nem túl higiénikus...

Gondolom a játék a további élet korban egyéb, izgalmas kincsekkel bővül majd: kaja maradék, legó emberke, macska farka, meg még ki tudja. Nem csak a kétbalkezesek, de a babák is nagyon találékonyak.

Diétás ebéd-lelő:

Számomra ez a legkellemesebb és hasznosabb játék. Úgy játsszuk, hogy séta ürügyén jól (és egyre masszívabban) felöltöztetem a gyermeket, leviszem a harmadikról, beteszem a babakocsiba, amit fél kézzel kinavigáltam a babakocsi tárolóból, aztán rápakolom a takarót, a feje alá teszek egy pelenkát, a fejére húzom a sapkát, majd nagyon gyorsan elindulok, mert a sapkát utálja, elkezd üvölteni és felveri nekem az egész panelt. Hacsak nem érzi hirtelen, hogy kocsi van a feneke alatt, és különben is, ebben a hidegben nem is olyan hülyeség a sapka.

Ő sem boldog tőle

Na, mikor ezzel mind megvagyok, elindulunk, és negyed órás séta után "véletlenül" mindig kikötünk a kedvenc kifőzdémnél, ahol kis szerencsével még van napi menü. Ekkor kezdődik az izgalmas rész: mennyit tudok végigenni a három fogásból és milyen sebességgel? Mert ugye leves az kell a tej miatt, a főétel nélkül éhen veszek, a desszert meg... ki az, aki pont a desszertet hagyná ki? No de azért ahhoz nagyon optimistának kell lenni, hogy azt higgyem, szépen, nyugodtan végigeszek mindent.

Gyerek leparkol, takaró leszed, meleg cucc kinyit. Kaja megszerez. Általában viszek magammal egy vészdobozt, mert ha elkezd zokogni menni kell, lehetőleg azonnal. Az első hónapok tanulsága alapján a főételt mindjárt a dobozba kérem, aztán ha nagy mázlim van, akkor legfeljebb ott helyben megeszem a dobozból is, ha meg nem, akkor azt pakolom el, mert egyrészt kisebb az esélye, hogy kidől, mint a levesnek, másrészt... most pont a desszertet hagynám ki?

Néha a nap legjobb része...

Így aztán a baba folyamatos méregetésével gyorsan nekiesem a levesnek. Ha mocorog növelem a csapás számot, ha nyöszörög is, fél kézzel kocsit tologatok, a másikkal kanalazok. Felgyorsulnak az események, egyre izgalmasabb a játék, és kigyullad a kis lámpa az agyamban: vajon marad-e még idő a desszertre? Mert legszívesebben nyilván azzal kezdeném, de anyukám belém nevelte, hogy az csak a végén jön. Vagy a dobozos történet miatt esetleg a közepén, de semmiképp nem az elején.

Jó, nem gond, a leves kis adag, menni fog. Különben is, két tesóm van, vész esetén igen gyorsan tudok enni. És mi a vész, ha nem ez?

Gyerek tovább sír. Kiveszem, megvigasztalom. Közben a desszertre gondolok. Ha nem hagyja abba, azt is el kell csomagoltatnom, és csak hazaérés + etetés után jutok hozzá, ami akár 1,5 óra is lehet! Nehéz döntés.

De ha szerencsém van, egy idő után elálmosodik, és akkor végre befejezem a levest, és nekieshetek a rég áhított sütimnek is. Ha pedig nagyon nagy mázlim van, nincs éppen más a kifőzdében, akkor az eladó lány, aki már messziről megismer minket, és véletlenül pont odavan a babákért, megjelenik, és elgügyörészik a babámmal, mialatt én suttyomban mindent elpusztítok. Hát csoda, hogy ez a kedvenc helyem?

Éljen a teli pocak!

Egyszóval, bár az élet továbbra sem könnyű babával, szórakozásban, de legalábbis játékban nincs hiány. És azért szintet is léptünk már, mert a "Miért sír a baba" és a "Mi van a pelusban" című játékokban kezdek egészen jó pontszámot elérni. Jöhetnek az újabb kihívások!