A felnőtt élete egyre csábítóbb...

Hű de régen nem írtam már! Az a helyzet, hogy továbbra is csak úgy kapkodom a fejem. Eszter szinte minden nap tanul valami újat, és nem tudom mikor, de a kisbaba végképp eltűnt, és helyette átvette a helyét a kisgyerek, akinek egyre erősebb az egyénisége.


Bizony, az éntudat is egyre erősödik

Idő közben megtanult járni, sőt most már azt is próbálgatja, hogy megy a dolog hátrafelé. Fogakban is erősen felzárkózott, most olyan 10-11 körül lehetnek, de ki számolja? (Néha én, de csak úgy megy, ha végigtapogatom a fogsorát. Hál' Istennek, mert bizony akinek minden fogzásnál végigüvölti a gyereke az éjszakát, az sokkal inkább képben van.) Súlyra pedig végre túllépte a bűvös 10 kilót, bár nem sokkal, pedig annyit eszik, mint egy szántóvető. A pelenkázás már nem olyan vészes, és a szemtapasz sem, mert találtuk végre egy olyat, ami baromi ronda ugyan, de pont jó: nem túl laza és nem túl erős.

Lehet hogy Jackonak is innen jött az ötlet?

De ezek csak az elsődleges, szembeötlő változások. Az izgalmas rész most már apróbb dolgokban rejlik. Legalábbis számomra mindenképpen. Eszterünk ugyanis most már akár első hallás után is el tud ismételni egyes szavakat, főleg ha valami olyan kerül elé, ami nagyon bejön neki. Néha elkapom ahogy mondókázik vagy énekelget magában. Még nem érteni hogy mit, de a ritmusból azért rá lehet jönni mire gondol. Tegnap még a Kék Duna keringőt is megkisérelte utánam dudorászni. Ha pedig én mondom a versikét és megállok, gyakran már mondja is a következő szót, vagy valami hasonlót.

Bizony, az én kis dalos pacsirtám is egyre meglepőbb dolgokra képes

És mivel egyre jobban ki tudja fejezni magát, vége az önkényes kaja és programválasztásnak! Általában már ébredés után kijelenti mit óhajt reggelizni. (Többnyire vaj és hata... ez utóbbi sajtot jelent nála. Hogy hogyan lett pont hata, azt nem tudom, főleg mert a labdát is így hívja, de elfogadtam, hogy ez egy fontos többjelentésű szó.) Természetesen magában nem eheti őket, de már meg tudja különböztetni a kiflit (kipi), a bagettet (bagi) és a kenyeret (kenyé) és persze egy csomó zöldséget és gyümölcsöt is, amik kisérni szokták a menüt. Reggelire általában elfogyaszt egy doboz natúr joghurtot is (joki). 

Ez egy ideális baba reggeli lenne...

A reggeli után (néha előtt) olvasás következik, nyilván részemről. Már kiválasztja és odahozza a könyvet, és mutogatja a képeket is, főleg ha például labdát ábrázolnak. Karácsony előtt kiválasztott egy Arany Lacinak könyvet és egy Varró Danit, amelyek aztán annyira tetszettek neki, hogy minden nap két-háromszor el kellett olvasnom mindkettőt, míg vissza nem vittük őket a könyvtárba. Mondanom sem kell, az elsőt teljesen, a másodikat félig megtanultam kívülről, és most büszkén skandálom a rigmusokat, például a körömvágás kellemetlenségeinek enyhítésére.

Szívemből szól

Rákapott a filmnézésre is, és bár sok mindennel próbálkoztam, jelenleg a Bogyó és Babóca és a babás videók a nyerők. Még nagyon kell figyelnem mert az első a "babó", a második a "baba" hívószóra indítandó, de max felcserélődik a sorrend, úgyhogy emiatt nem aggódom. Amiatt igen, nehogy túlzásba essen, úgyhogy legfeljebb napi kétszer húsz percet engedélyezek. Ennyi is bőven kivakuzza az agyamat.

A kicsik imádják, de 6 éves kor fölött emészthetetlen...

Ebéd előtt séta következik, állathang utánzással egybekötve. Többnyire maradunk a vau-vaunál, de múltkor a nagy hideg miatt élre törtek a varjak, és így hazafelé végigkárogtuk az utat. Egyébként békésen és kíváncsian trónol a kocsiban, legfeljebb a zöldségesnél mutatja végig, hogy mit és milyen sorrendben vegyek. De tüstént!

Ebéd után sor kerül a napi egy szem alvásra, ami néha csak egy órás, és olyankor a szépreményű anya (azaz én) villámgyorsan kevésbé szépreményűvé válik. Délután a séta kivételével ismétlődnek a dolgok, de természetesen az uzsonnát, a vacsorát és néha a pótvacsit is lazán behajtja és felfalja.

És persze utánoz és kombinál folyamatosan, így persze nagyon vigyázni kell mit mond vagy tesz előtte az ember. Már észre sem veszem, amikor beszólok a káromkodó pénztárosnak, hogy szorulni fog, ha pont ezt a szót tanulja meg első hallásra a lányom, de persze a saját házunk táján is érdemes körülnézni.

A gyerek reggel az apja arcára nézve tudja már, hogy következni fog a kávé, és ezt hallatlan örömmel ejti, mert az apja is így szokta. Ma este pedig, miután úgy döntöttünk, hogy kirúgunk a hámból és kiválasztottunk egy üveg bort (amit majd egy hét alatt szépen lassan megiszunk), Eszter szintén odaállt a borosüvegek mellé, és gondterhelten sóhajtozni kezdett. Mi meg persze fetrengtünk a röhögéstől. Mondanom sem kell, hogy utána elhajtani sem lehetett onnan, mert úgy ítélte meg, hogy valami nagyon jót csinálhatott, ha ilyen boldoggá tette a szüleit. Remélem azért alkesz nem lesz belőle...

Olyan gyorsan felnőnek...! ;-)

Egyéniség egyedi problémákkal?

Megint rég nem írtam, de az a helyzet, hogy a változatosság kedvéért este megint olyan fáradt vagyok mostanában, mint a dög. Eszter nő, mintha húznák, és egyre ügyesebb, ennek minden előnyével és hátrányával együtt. Még nem jár, de baromi gyorsan mászik négykézláb, és nyilván sokkal több mindent elér, mint korábban, kíváncsisága pedig határtalan, így aztán mindenhez hozzányúl, amihez csak tud. És mivel a korábbi mérsékelt rumlit mostanra átváltotta a feneketlen káosz, elég sok mindenhez tud.

Tele tágra nyílt szemű kíváncsisággal

Ezek mellett folyamatosan karattyol, egyre több szót tud részben vagy egészben, és egyre jobban ki tudja fejezni magát. És miközben folyamatos bennem a "csak ezt a napot éljem túl" érzése, néha megállok, és rácsodálkozom milyen hihetetlenül gyorsan fejlődik, és milyen elképesztően izgalmas ez az egész! Mert akárhogy is nézzük, most már egészen önálló emberi lény, és bizony kezd megjelenni a saját egyénisége. Mi pedig, be kell valljam, minden apró bosszankodás ellenére kezdünk mélységesen beleesni a saját gyerekünkbe. Furcsa kettősség, nem?

Még egy macskának is lehet Janus arca, hogyne lehetne egy szülőnek?

Nézzük, miket is sikerült mostanában megtudnom a kisasszonyról: a mozgásfejlődése továbbra sem olyan gyors, mint a kortársainak, de egyre inkább rájövök, hogy ennek az a fő oka, hogy az apjára ütött, így amíg nem teljesen biztos a sikerben, inkább neki se áll. Viszont amikor végre eljut odaáig, hogy mondjuk segítség nélkül feláll (kb 3 hónappal az után, hogy ez már támasztékkal simán ment neki) akkor egyenesen áll, mint a cövek, és fülig ér a szája. 

Azért ennyire nem rózsaszín a helyzet...

Imádja, ha foglalkoznak vele, de továbbra is csak akkor barátkozik, ha meghagyják neki az első lépést. Aki ráakaszkodik, azzal nem smúzol szívesen. És, bár az öreg néniknek is szívesen bearanyozza a napját, egyre jobban érdeklik a hasonló korú (vagy kicsit nagyobb) gyerekek. Az érzés egyébként kölcsönös, így aztán egy idő után egész jól eljátszanak. A konfliktusokat egyelőre nem viszi végig, ha egy gyerek elveszi a játékát, rezignáltan elindul, és keres egy másikat.

Úgyis csak a kocka számít ;-)

Ha játék, akkor első helyen most éppen a rakosgatós játékok állnak a labda mellett (természetesen), de továbbra is nagyon szereti a könyveket meg a hintázást. A séta szó hallatán is örömmámorban úszik, és azonnal hozza a cipőjét. Ennél jobban már csak a hordozós sétának örül, ha meglátja, majd kiugrik a bőréből, és alig lehet felcsatolni, mert azonnal fel akar szállni.Azóta sem lett bújós, de... micsoda véletlen! Ha a hátát vakargatom vagy masszírozom, akkor azonnal abbahagyja, amit csinál, és kéjesen elnyújtózik. Ezt mindkét szülője mélységesen megérti, mert persze jóízű hátvakarás nélkül is lehet élni, csak nem érdemes.

Na ja

  A babák meg a plüssállatok nem nyűgözik le különösebben, az ágyából is akkurátusan kihajigálja őket, úgyhogy ebből a szempontból sem különösebben szentimentális. A kedvenc takarójához viszont ragaszkodik, anélkül nem nagyon alszik el. De hogy fogom így az egyre hűvösebb időben kimosni...? 

A reggeli és esti tejről továbbra sem mond le, de szerencsére aludni is szeret, meg enni is.  Mostanában már igyekszünk megismertetni azokkal az ételekkel is, amiket mi eszünk, hiszen már hat foga is van, és így kiderült, hogy az apja meglehetősen fűszeres chilijét és curryjét is két pofára falja. Kenyérrel persze. A fokhagymának még a szagától is boldogan vigyorog. Hiába, az én lányom! Is. Ha valami olyat kap, ami nagyon bejön neki, akkor elkezd valami belső ütemre mocorogni az etetőszékben. Kicsit olyan, mintha ülve táncolna. Nagyon cuki!
Kedveli a jó sűrű, tápláló leveseket, például a tárkonyos ragulevest, az édesség azonban továbbra sem hozza lázba. Főleg annyira nem, mint engem... mázlista.

... és ez még fagyi nélkül is megy!

Amiket utál, azzal valószínűleg a többi gyerek is így van. Első helyen az orrszívás áll, és ez kollektív, mert leszorítani egy üvöltő gyereket, és ráerőszakolni az orrszívót, elég rémes dolog egy érző lelkű szülőnek. De ha muszáj, hát muszáj.Természetesen nem barátja a szem leragasztásnak sem, amit most újra minden nap csinálnom kell, de most mintha jobban bírná, mint az első etapban. Lehet, hogy azért, mert most olyan tapaszt kapott, amit nem tud leszedni. Igaz én is alig, úgyhogy esténként azért megvan a magunk kis kétszemélyes ütközete, mire sikerül valahogy leválasztanom róla. A pelenkázás is utált tevékenység maradt, csak ezt sokkal gyakrabban kell, mint orrot szívni. Most viszont már az eddigi kapálózás kiegészült azzal, hogy mihelyt kihúzom alóla a műsoros pelenkát, felpattan, és eldzsal a kanapé másik végébe, meztelen fenékkel. Ha pechem van, oda is pisil, mire sikerül elkapnom. Ma kétszer volt pechem...

Túl sokszor látom ezt mostanában

Összességében továbbra is mosolygós, kiegyensúlyozott, dúl benne a felfedező kedv, és boldog babának tűnik. Alig várom, hogy lássam, mi lesz belőle! Csak azt a napot is éljem túl...

És nincsen záróra...

Ééés igen, ez a nyár már nem múlt el nyaralás nélkül! Igaz, hogy csak három nap volt a Pótnagyi balatoni házikójában, de ne legyünk telhetetlenek! Eszternek ez is hatalmas kaland volt, és az első alkalom, amikor házon kívül töltötte az éjszakát! (A kórházon kívül persze, de az alap).

Mindenkinek jár egy kis relax

Színhely Balatonfűzfő, résztvevők Eszter, persze én, a büszke Nagyapa (azaz apukám), és t. neje, Móni, a Pótnagyi. A párom nem jött, mert egyrészt hétköznap volt, másrészt két dolgot utál: az erős napot, meg a vizet. És azért valljuk be, ez a Balaton két fő vonzereje.

Kocsival mentünk, ami már csak azért is jó ötlet volt, mert azért egy baba utaztatása három napra is masszív mennyiségű cuccal jár, főleg, hogy még az otthoni ágyát is vittük. Utazó, úgyhogy legalább végre kihasználtuk a funkcióját. Ezen kívül persze babakaja meg edények, sima pelus, meg úszó is, ruha minden időjárásra, 50-es naptej, napkalap, meg még egy csomó minden, ami eszembe jutott.

Sok csomag közt elvész a gyerek?

Aztán még ott volt a gyerekülés kérdése, mert a kezdeti újszülött verzió már vállban kezdett szűk lenni, és az aggódó atya kifejezte kétségeit, hogy fog ebben egy teljes órát eltölteni az ő szeme fénye. Mikor már éppen elkezdtem egyre alkudni az interneten, hirtelen ez is megoldódott, mert a nagybátyám leselejtezte a két mérettel nagyobb gyerekülését, az öcsém kapott az alkalmon, mi meg megkaptuk az övékét, ami már szintén eggyel nagyobb, ráadásul az öcsém paranoiájának köszönhetően olyan masszív, hogy egy tank sem árthatna neki. De azért azt nem próbáltuk...

Lényeg a biztonság

Úgyhogy végül jó sok cuccal, meg a gyermekkel, hatalmas hőségben elindultunk. Az út viszonylag eseménytelenül telt, mert Eszter végig aludta az utat, én meg azzal voltam elfoglalva, hogy egy pelenkával leárnyékoljam neki az ablakot. Út közben még egy ebéd is belefért a kedvenc balatoni éttermünkben (a Degeszben) és már ott is voltunk! 

A ház kicsi, kissé viharvert, de nagyon jó a kilátás, és terasza is van! Két kis szoba, egy nappali féle, konyha, és fürdő. Pont elég. A mi szobánk a fürdőszobából nyílt, és bútorzatát főként egy rozzant emeletes ágy alkotta, meg egy kisebb cipős szekrény, amit apukám kivitt, hogy beférjen a babaágy. 

Ki hitte volna, hogy babaággyal is lehet...

Beférni mondjuk befért, bár csak úgy, hogy vagy nyitva maradt az ajtó, vagy csukva, és akkor résnyire lehetett csak kinyitni. Mindegy, részletkérdés, miután sokadszori próbálkozásra sikerült valahogy kinyitnom azt a nyamvadt ágyat, már nem is érdekelt. Gyermek kialudta az utazás fáradalmait, aztán irány a strand!

Mióta legutóbb ott jártam, mindent felújítottak, még párakapu is volt, nehogy a Balatonig tartó kemény 50 méteren leizzadjon az ember! Ami viszont jobban érdekelt, az az, hogy kialakítottak egy piciknek való szakaszt homokos, lassan mélyülő résszel, ami jelentősen megkönnyítette babánk ismerkedését a naaagy vízzel. Az elején gyanakodott egy kicsit, de aztán már boldogan paskolta a habokat, és azt is nagyon élvezte, hogy fel-le emelgettem, meg körbehúzigáltam magam körül a tóban. Ismerkedett a többi gyerekkel is, nagyokat kacagott, úgyhogy nagyon szuper volt! És azért valljuk be, a Balatonból nézni a naplementét eléggé dekadens dolog, ez is dobott egy kicsit a nyaralás életérzésen!

Ezért már önmagában érdemes, nem?

A strand után megvacsoráztunk a teraszon, megpróbáltam lefürdetni a bébit a tus alatt (nem ment valami jól), aztán az esti szopi, meg az altatás következett. Még egy kis esti Scrabble meccsre is volt alkalom! Nyilván akkor már Eszter nélkül. Kicsit kijöttem a gyakorlatból, de azért a futottak még kategóriába így is simán befértem...

Na ennyire azért nem voltam béna, de közelített...

Már azt hittem minden szép és jó, de éjfél után kezdődtek a problémák. Eszter felébredt, és nem tudta hol van, úgyhogy halálra rémült. Ráadásul a fürdőszoba ajtaja és ablaka is nyitva maradt éjjelre, hogy szellőzzön a ház, de a nagyszülők olyan hangosan horkoltak, hogy arra a holtak is felébredtek volna. Esély nem volt, hogy így visszaaludjon. Így aztán az éjszaka közepén megpróbáltam annyira arrébb taszigálni az ágyat, hogy be tudjam csukni az ajtót. Persze a gyerek benne, még jobban üvölt, én szerencsétlenkedem, az idő múlik... végül sikerül becsuknom az ajtót, újabb nyugtató jellegű szopi következik felkapcsolt villanynál, hogy lássa, nincs mitől félni. Amikor lekapcsolom hiszti van, világosban nehezen megy az alvás, hiába simogatom. Végül hajnali 2-re álomba hüppögi magát. Akkor már olyan fáradt, hogy látszik rajta, megadta magát a sorsnak, és akkor is alszik, ha ez azzal jár, hogy éjjel felfalják a szörnyek.

Az emeletes ágy is szörny-ű

Másnap persze elő kell adnom a "Furakodjunk át egy keskeny résen gyerekkel" című magánszámot, de úgy döntök, majd csak belejövök, mert még egyszer tuti nem alszunk nyitott ajtónál.
Persze reggel már semmi gond nincs, a kis felfedező vígan négykézlábazza keresztül a házat, és le van nyűgözve attól, hogy itt szinte mindenhez hozzányúlhat, sőt ha elég nagy svungot vesz az ajtónál, még a szabadba is azonnal kijuthat, három emelet nélkül. Együtt eszünk a teraszon, ez is nagyon tetszik neki, mert otthon ez többnyire nem szokott működni. Amikor valaki előbb feláll, rosszallóan néz utána, mert nem akarja, hogy idő előtt asztalt bontsunk.

Néha elmondhatatlan, milyen cuki

Étteremben ebédelünk, ahol mindent végigkóstolhat, persze a saját ebédje után. Legjobban mégis a tányér alá adott papír alátét nyűgözi le, mert tök jól zizeg, és még tépkedni is lehet! Délután újra strand, a fürdés szóra is fülig ér a szája, aztán még hintázhat is, úgyhogy teljes a boldogság. Este zumba a parton, itt Anya is rázhatja egy kicsit, amíg a Pótnagyi vigyáz a szintén ritmusra mocorgó sajtkukacra. 

Második este már tapasztaltabb vagyok. Ugyan a fürdésnél még mindig bénázom, de már rutinosan becsukom az ajtót, és egy darabig felkapcsolva hagyom a villanyt. Az elalvás most is tovább tart mint otthon, de már átalussza az éjszakát, és reggel mosolygósan ébred. Átestünk a tűzkeresztségen.

Az ebéd és a délutáni strandolás után pakolunk csak, és hasonlóan nyugodt út után este érünk haza. Újra itt van Apa, mindenki hepi, bár a gyerkőc olyan fáradt, hogy az esti fürdés után szinte azonnal elalszik, és másnap is szunyál a nap nagy részében. Mikor azonban ébren van, odamászik az ajtóhoz, és egy darabig vágyakozva nézi. Talán újabb kalandra vágyik... én megértem! 

Jöhet az újabb kaland?

Ijesztő és izgalmas egyszerre

Mióta nem írtam az aktuális eseményekről, Eszter ugrásszerű fejlődésen ment keresztül. Június elejéig úgy tűnt, elmarad a kortársaitól, Bab Berta már teljesen bepánikoltatott minket hogy fejleszteni kell, aztán hirtelen egyik napról a másikra felült, aztán elkezdett négykézláb mászni, és a hónap végén, már ott ácsorgott a kiságyában.

Így a világ nagy kérdésein is könnyebb töprengeni

Úgyhogy egyrészről megnyugodtunk, hogy aggodalomra semmi ok, másrészt viszont megértettük, hogy innentől kell csak igazán aggódni, mert innentől kitárult a világ, és hirtelen minden nagyon izgalmassá vált a kis felfedező számára, főleg akkor, ha Anya és Apa foglalkozik vele, vagy azt mondja, hogy nem szabad hozzányúlni.

A felfedező számára semmi nem maradhat rejtve. Legfeljebb egy ideig...

Mi meg csak kapkodjuk a fejünket, hogy ez az egész mikor történt? És persze lépten-nyomon elolvadunk, mert igaz ugyan, hogy ha nem fogjuk meg még kukázni is nekiállna, és hetek óta teszteli hogy kellene kikapcsolni a számítógépet, de egyre jobban hasonlít egy gyakorló emberi lényre.

Kezd kialakulni az egyénisége, megállás nélkül karattyol, és már megjelentek az első értelmes szavak. Bár én meglehetősen kocka apja miatt arra tippeltem, hogy az első felismerhető szava a Google lesz, úgy tűnik a "lámpa" nyerte a kitüntető helyet. Persze a szó eleji "l" még nem nagyon megy, de az "ámpa" is érthető számomra, főleg, hogy közben a nyomaték kedvéért veszettül mutogat rá, és folyamatosan ismételgeti, hogy a hülye (azaz én) is megértse. Úgyhogy azóta déli verőfényben is lámpafénynél tízóraizik, mert az ámpának égnie kell. The show must go on!

És lőn világosság

Az etetésnél is történtek persze változások. Már nem megy olyan nyögvenyelősen, így egy időre nyugdíjba vonult a Bébietető Varázsló, és már nem kell az egyes étkezéseknél végigénekelnem a teljes repertoárt, csak egy-két rövid dalocskát, ami épp eszembe jut. Cserébe elkezdte idegesíteni, ha csak apró bébiknek való pépes babakaját kap, és mindenképpen rágni akar. Ha két foggal, akkor annyival. Úgyhogy igyekszem darabosabb ételt adni neki, és emellé kap még felkockázott gyümölcsöt meg kenyérdarabkákat is. Ezeket már fel is tudja csipegetni. Újabban az a módszer, hogy mindent leteszek egymás mellé, ő jó karmester módjára integet mikor mit kér, és jó anyja szolgálatkészen adagolja a kaja-szimfóniát. Természetesen az étkezés végén jár a buborékfújás, mert ami jó, azon minek is változtatni?

Ha nem is tudjuk buborékban tartani, ellepni azért lehet

A pelenkázás jelzése is árnyaltabbá vált. Amíg többnyire feküdt, elég volt megemelnie a két lábát, hogy jelezze, sürgős nadrág levételre van szüksége, most hogy már egyre többet van függőlegesben, új módszereket kellett kifejlesztenie. Elkezdett a lába közé nyúlkálni, de ezt csak akkor csinálja, ha akadályozzák a mozgásban, mondjuk a járókában vagy a kiságyban van. Ha szabadon engedem, akkor viszont nem kell ilyen lealacsonyító módszerekhez folyamodnia. Ez esetben hirtelen felpattan, és sebesen elkezd a nappali felé négykézlábazni. Ott van ugyanis a kanapé meg a pelenkázó. Fél úton megáll, rám néz és elkezd integetni, mert ha én nem jövök, akkor az egészből nem lesz semmi. Mire szórakozott anyjánál is leesik a tantusz, már oda is ért a kanapéhoz, és elkezdi húzogatni a pelenkázót. Ennél már csak akkor tudná nyilvánvalóbbá tenni mit akar, ha az orrom elé hajítaná a teletrottyantott pelenkát. Néha félek egy kicsit, hogy már ez sincs olyan messze...

A cél a szeme előtt lebeg

Maga a pelenkázás persze más tészta. Ilyenkor végiggyakorolja az összes eddig megtanult mozgásformát, és a Laokoón csoport vonaglásától az orsópörgésig mindent lenyom, mire valahogy - akár segítséggel- sikerül lehúznom róla az egyre szagosabb használt pelust, bekennem a fenekét, majd (miközben igyekszem megakadályozni, hogy beletörölje a kanapéba) a hangos méltatlankodás ellenére bele tudom gyömöszölni a hátsóját az új pelenkába. Mire ez megtörténik, én teljesen leizzadok, ő pedig, mikor végeztem, mintha elvágták volna az eddigieket, megtapsol, aztán odabújik, hogy átöleljem, én meg természetesen erre mindent elfelejtek, és tudom, hogy a következő nyolc hasonló esetet is vidáman vállalni fogom.  

Egyre vagányabban

Ezen kívül sokkal bátrabb, lépten-nyomon rajongó tábort gyűjt magának a buszon, a játszótér felé menet, és bárhol, ahol megfordul. Édesen grimaszol, tele szájjal vigyorog, és szép lassan végleg elvarázsol minket is.

Itt tartunk most. Most ünnepeltük az első születésnapját. Hihetetlen, hogy így van! A napok néha nagyon lassan telnek, ez az év mégis olyan gyorsan elment! És abból a magatehetetlen, pufók kis csomagból a szemünk láttára fejlődött ki ez az egyre önállóbb és talpraesettebb kislány. És  - bár továbbra is állandó fáradtság gyötör - már nem tudnám elképzelni nélküle az életem. Éppen ezért lelkesen, és kissé szorongva készülök a következő felfedezésekkel teli évre. És nem teszem fel a kérdést, hogy "Vajon mi jöhet még?" - mert igazából tudom a választ. Bármi a világon.

 És itt van ő. Ezek a képek most tényleg róla készültek

Tuti recept nincs, de próbálkozni szabad

Két hónapon belül három olyan ismerősöm is van, akinek kisbabája született vagy fog születni nem sokára, ezért gondoltam leírok pár dolgot, ami nekem bejött az első hónapokban. Már csak azért is, mert amikor én érdeklődtem szülés előtt mire készüljek, a legjobb tanács amit kaptam, az "Aludj, amennyit csak bírsz!" volt. Csak hát sajna előre nem lehet lealudni a következő pár hónap adagját, főleg nem a terhesség végén, amikor amúgy is nehézkes az alvás ugye. A szakkönyvek okosságaira nem térek ki, maradjunk a gyakorlatnál. Ami természetesen a szoptatás/pelenkázás/altatás/túlélés területeit öleli fel, mert az eleje bizony nagyjából erről szól.

Szóval, kedves újdonsült Anya ismerősöm! Először is gratulálok! Másodszor pedig kösd föl és éld túl! A többi nem számít.

Ez a kép most megszokott lesz

Szoptatás
Ha megy, szuper. de ha nem megy rögtön, ne ess kétségbe! Nekem például nem ment mindjárt. Majd beindul, ha minden jól megy. Ha meg nem, akkor sem hal éhen hál Istennek. De most inkább koncentráljunk a beindulra...

1. Víz, víz, tiszta víz!
Ha kevés a tej, legkönnyebben úgy lehet növelni az adagot, hogy sokszor kell próbálkozni, és persze sokat kell inni. Az elején ez elég nehéz, elvégre az ember lánya nem teve, hogy állandóan szlopáljon! De most muszáj. Ennek érdekében az a legegyszerűbb, ha mindenhol  tartasz vizet, ahol több időt töltesz. Az ágy mellett, ott ahol szoptatsz, ahol a gyerek ágya van, meg ahol gyakran vagy. Nekem a fél literes üvegek jöttek be, szigorúan kupakkal. A kupak nélküli vizes edénynek (pl. bögre) az a veszélye, hogy amikor az ember 3 óra alvás után éjjel kibotorkál, még feldönti a végén. Nekem 3-4 flakon vizem volt a lakás különböző pontjain, lehetőleg látótéren belül, mert akkor nagyobb eséllyel eszembe jutott, hogy igyak.

Nem a megvilágosodáshoz nem feltétlenül kell, a tejhez igen

2. Nem MELLesleg - Bimbóvédő krém
Ezen elpolemizáltam még a szülés előtt, mert elég röhejesen hangzik, de az a helyzet, hogy tényleg jó ha van.
Ugyanis akárki akármit mond, a többségnek az elején baromira fáj. A baba rácuppan, teljes erőből vákuumozik, az ember cicije meg erre nincs kiképezve, hiszen eddig főleg élvezeti célokat szolgált. Most meg rojtosra harapdálják, kisebesedik, meg minden ilyen rémes dolog. A krém legalább hűsíti egy kicsit. Igen, a hideg víz is. Fórumokon azt is láttam, hogy anyatejjel érdemes kenegetni, hát nem tudom. Viszont amin még röhögtem, de tényleg működik, hogy levegőztetni kell. Szóval most lehet egy szál kebelben rohangászni a lakásban, Apa meg hadd örüljön! :-) Úgyis csak nézheti szegény, mert különben meg fáj.

Alig várja, hogy rámarja magát :-)

3. Mérlegelj és dönts... csak ne azonnal!
A bébiőrnél is sokkal fontosabb egy rendes mérleg. Az elején nem tudod megállapítani eszik-e rendesen a gyerek vagy nem, csak ha megméred etetés előtt is, meg után is. Tudod, eltűnt vaj és a macska esete. A védőnő is ezt csinálja, de egyszerűbb, ha nem kell állandóan hozzá rohangálni. Ezen kívül nem árt heti mérést is csinálni, hogy nagyjából mennyit szedett magára ennyi idő alatt. Nekem szigorú mérlegeléssel sikerült egy hónap alatt leszoknom a tápszeres hozzátáplálásról. Ha elég kaját szívott magába nem kapott mert kibukta, ha keveset, akkor annyit adtam még mellé tápszerből, amennyit feltétlenül muszáj volt. Ami viszont fontos, hogy az első napokat vagy a problémás helyzeteket leszámítva, eszedbe ne jusson minden etetésnél méricskélni! Abba bele lehet őrülni... Szúrópróbaszerűen is elég. Heti mérés nálunk amúgy még mindig van, pedig a gyerek lassan 1 éves lesz.  

A hivatalos mérés ádámkosztümben történik

4. Sterilizáló zacskó
A szülés előtt azt se tudtam, hogy ilyen létezik, de hatalmas találmány. Egy zárható nejlon tasak, amibe beleteszed a  fertőtlenítésre szoruló cuccot (mellszívó darabjai, cumisüveg, később babakanál meg tányér) beleöntesz egy kis vizet, lezárod, és betolod a mikróba pár percre. A felírat szerint hússzor lehet használni, a csecsemős nővér szerint addig, míg el nem kezd vízkövesedni... Egyszerű, gyors, és félálomban is végig lehet csinálni. Csak arra kell vigyázni, hogy olyan cumisüveget szerezz, ami alkalmas ilyesmire! A jobbak elvileg igen. De a svéd itatópohárral nem érdemes próbálkozni, nekem hármat sikerült szétolvasztanom, mire feladtam. Ja, néhány gyógyszertárban, és a drogériában érdemes próbálkozni zacsi ügyben.

Az egyik típus

Pelus csere
Igen, a három központi probléma másodikja. Az elején minden számít. Hogy mennyi, milyen színű, milyen állagú stb. Ha jót akarsz magadnak, társalgási témának nem hozod fel, mert erősen megcsappanhatnak az ismerőseid. Kivéve ha nekik is van kisgyerekük, mert akkor ők is ecsetelni kezdik, hogy de bezzeg az övék... őszintén? Nem tudom melyik a rosszabb.

 5. Jegyzetelj!
Ez az etetés és pelus témakörhöz egyaránt tartozik, de ide tettem.
Na ez lehet, hogy az első napokban nem fog menni, mert akkor még azt sem tudod hol vagy, de aztán érdemes elkezdeni. A lényeg az, hogy kell egy jegyzetfüzet (én tipikusan leckefüzetet használtam, de határidő napló is megteszi) amibe beleírod mikor kap enni a bébi, mennyit hízik, és mikor milyen pelenkákat termel. Esetleg hányadik hétben jártok... Ez azért jó, mert egyrészt kérdezheti a védőnő, és amikor totál zombi állapotban vagy háromszor 1,5 óra alvás után, pont dunsztod nincs mikor pisilt utoljára a kis drága, másrészt pedig az a tanács, hogy próbálj három óránként (többé-kevésbé) etetni, a többivel ellentétben nem hülyeség. Ha sikerül rászoktatni a gyermeket a rendszeres evésre, nem nyűgösködik annyit, te meg kb. be tudod lőni, hogy ha egyéb időpontokban panaszkodik, akkor valószínűleg nem éhes, hanem más baja van. Ráadásul a napot is jobban lehet tervezni. Nekem nagyon nehéz volt ez a programpont, mert rendszertelen bölcsész lévén az állandó óranézegetés nem ez én asztalom. De tényleg bejött, és utána könnyebb lett.

Na jó, ez sokkal jobban néz ki, mint egy koszlott leckefüzet

6. Indikátor csíkos pelus
Pelus tekintetében mindenféle márka meg árszint alapján lehet választani. Már az élelmiszer láncoknak is van saját márkás pelusuk, meg ott vannak a szokásos jól beváltak, úgyhogy választék van bőven. A gyerek súlya alapján osztályozzák őket, de ez sem kőbe vésett, úgyhogy ha a gyerek tíz dekával túllépte az egyik méretet, valószínűleg még pár hétig simán rá fog férni a popójára. Viszont, ami nekem nagyon bejött, az az indikátor csíkos pelenka. A kezdeteknél nagyon hasznos bír lenni. A lényeg, hogy az elején van egy sárga csík, ami folyadék hatására kékre szineződik. Így elég a nadrágot lehúzni a kapálózó csecsemőről, hogy az ember lássa, érdemes -e tovább gyakorlatozni. Mondjuk csak pisi esetén hatásos, a nagyobb cuccot nem mindig jelzi. De ahhoz meg elég az ember orra is.

Csíkkal mondom el

7. Talpas nadrág
Szintén nagy találmány, az egyik kedvenc babaruhám. A rugdalózó helyett egy sokkal jobb változat. Van lábfeje, ezért a gyerek nem tudja lehúzni a talpáról, mint később a zoknit, de ami fő, hogy ha a gyerek lebukja, leeszi vagy összecsinálja magát, nem bukod az egész ruhát, csak azt a felét, ami érintett. Mivel az elején ezek elég gyakran, és durva mennyiségben jelenhetnek meg, ez nem egy megvetendő dolog.

Elegáns és talpas

Altatás
Kulcs a túléléshez. Amíg a gyerek alszik, addig lehet bármi egyebet csinálni. Az esetek többségében  az elején szintén aludni, de később a létfenntartás mellett már akár blogírásra is juthat idő, úgyhogy tartsatok ki! Az okosok azt mondják, hogy amint a baba eléri az 5 kg-t, már nem akar olyan gyakran enni, és éjjel akár 5-6 órát is alszik egyhuzamban. Nálunk tényleg így volt.

8. Hálózsák
Érdemes (legalábbis amíg nincs olyan meleg) alváshoz hálózsákot adni a kicsire. Az újszülöttek nem nagyon szeretik a nagy tereket, elvégre a te hasad volt az otthonuk 9 hónapig! Így aztán, ha bekerülnek egy 8-szor akkora babaágyba, nem fogják magukat biztonságban érezni. A hálózsákban viszont nincs akkora tér, és egyenletes benne a meleg, úgyhogy ott előbb megnyugszanak. Később meg azért lesz jó, mert a gyerek akkor sem fázik meg, mikor lerúgja magáról a takarót. Sajnos lerúgni sokkal előbb tudja, mint visszahúzni. Emellett lehet mindenféle egyéb dolgokkal is próbálkozni. Ringatással, altatódallal, méh belsejében lejátszódó zajokkal, relaxációs babazenével, ráolvasással, kinek mi. Valami csak segít!

Amikor még elvesznek az ágyban...

Túlélés
Az eddigi tippek főleg a babáról szóltak, mert a te életed is főleg a babáról fog szólni most egy darabig. De valljuk be, ha mi kipurcanunk, akkor hiába minden, magában nem él meg a bébi. Ahhoz nekünk kell etetnünk, pelenkáznunk meg altatnunk. Normálisabb apák azért szintén besegítenek, amiben tudnak, de az oroszlán rész akkor is nekünk jut.

9. Vitamin
Az elején furán néztem a nődokira, mikor azt mondta szedjem továbbra is a terhes vitamint. Minek, mikor már megvan a gyerek, és egészséges? Aztán rájöttem. A gyerek tényleg teljesen leszív a szoptatásnál. Gyakorlatilag belőled él. És nem csak a tejet viszi, hanem az ásványi anyagokat meg a vitaminokat, és mindent, ami kell neki. És ezzel nincs is semmi gond, de ezért kell brutális mennyiségű belőlük, hogy azért nekünk is maradjon valami. Különben az ember lányának ijesztően elkezd hullani a haja, kifakul a bőre, nekiállnak romlani a fogai, arról nem is beszélve, hogy tényleg úgy érzi magát, mint akit háromszor lehúztak a WC-n. Úgyhogy kell a vitamin. Főleg, mert az első időkben letiltanak egy csomó dologról, amiben lenne. Pl. a tejtermékekről meg a mogyoróról, merthogy allergizálhatnak. Remek.

10. Lélek - katalizátor
Eljött az ideje annak, hogy csak azért csinálj valamit, mert jólesik. Mert a gyerek nagyon cuki és vadiúj élmény, ráadásul az ember saját magáról is rengeteget tanul ebben az új szerepben, de ha a folyamatos etetés-altatás-pelenkázás kombó mellett nem csinálsz valamit, ami neked jó, akkor egy idő után kiégsz. És az nem jó se neked, se másnak. Te könnyen depressziós leszel, a gyerek megérzi és még nyűgösebb lesz, a párod meg rövid úton agyvérzést kap. Mivel én korábban főleg az agyamat használtam, nekem az hiányzott a legjobban. De a szoptatás alatt például kiválóan lehet olvasni (főleg e-bookot, mert akkor nem zavarod a kis éhenkórászt a lapozással) filmet nézni, van aki köt vagy varr, mert az kapcsolja ki. Az első egy hónapban valószínűleg ez a kérdés fel sem merül, de aztán érdemes találni valamit, ami feldob egy kicsit.

Ez lenne a cél

+1 Rokonok, ismerősök, barátok, üzletfelek...
Az elején jönnek. Csőstül. Hajtja őket a kíváncsiság, az újdonság varázsa, meg különben is. Az első 4-6 hétben nem nagyon mehetnek a kicsi közelébe mert még nem elég erős az immunrendszere, de utána már nem érdemes mindenkit elhajtani.  Lehet, hogy idegesítenek, mert inkább pihennél, de szükséged van rájuk. Vagy legalábbis azokra, akik tényleg fontosak. Ne aggódj, a többiek úgyis gyorsan lekopnak majd, hiszen nincs időd arra, hogy még őket is tutujgasd. Anyának lenni egy elég kiszolgáltatott helyzet. Úgyhogy ha bárki segítséget ajánl, fogadd el! Nyugodtan hozhatnak kaját, vasalhatnak, mosogathatnak, sétáltathatnak gyereket. Csak az a lényeg, hogy ha valami olyat csinálnak, úgy szólnak a gyerekhez vagy úgy fogják meg, ahogy nem szeretnéd, ne tartsd magadban, hanem mondd el! Indulj ki abból, hogy a jószándék vezérli őket, nem az a céljuk, hogy téged szívassanak. De tudod, a néma gyereknek az anyja se... A hogyan azért nem mindegy. Használd a szendvics technikát, az ilyenkor is bejön. Mielőtt rosszra gondolnál: valami pozitív, jó dolog említése, utána a probléma, és aztán megint egy kis ego simogatás.  

Néha a rokonok, barátok és üzletfelek rántanak ki a gödörből

És még valami: nyugi, más sem tökéletes. Mindannyian érezzük néha, hogy ez baromi megterhelő, hogy rosszul csináljuk, és hogy ki akarunk szakadni ebből az egészből. Ez normális. Csak feladni nem szabad. A többi meg majd csak alakul! Kitartást!

Valahogy életben kéne tartani, ha már eddig eljutottunk

És igen! Egy újabb blogbejegyzés az etetésről! De hát mit tegyünk, a napok nagy részét ezzel töltjük. Vagy legalábbis nekem úgy tűnik... Mert a helyzet az, hogy a gyermek nem akar enni, és ennek következtében 1,5 hónapja alig hízott. Bab Berta gasztroenterológushoz küldene minket, mert ez már mégis csak skandallum!  Békés és sokat tapasztalt gyerekorvosunk szerint a gyerek makkegészséges, és majd eszik, ha akar. És persze mindenki, és az Internet népe szerint is, tilos tömni meg erőltetni. Ami rendben van, de különben meg nem eszik.

Nem és nem...

Főleg gyümölcsöt nem, valamiért. Sokkal jobban szereti például a brokkolit. Érdekes ízlése van, annyi szent! De ettől még az előírt napirendje szerint kétszer gyümölcsöt kell ennie, tízóraira és uzsonnára. Ebből főleg az első kihívás, mert reggel amúgy sem szeret enni, úgyhogy ilyenkor kész művészet megetetni. De végre használhatom a kreativitásomat, úgyhogy jelentem, a módszereim egyre változatosabbak és kifinomultabbak lettek. És gyanítom, ez még csak a jéghegy csúcsa!

Mert eredetileg ugye elég volt a danolászás. Gyermek tátott szájjal hallgatta anya remek hangját, és közben zutty be egy kanállal! De sajna egy tíz hónapos bébi érdeklődését már nem lehet ilyen olcsó módszerekkel fenntartani. Oké, egy darabig jöttek a mondókák, azok is tetszettek, mert jó ritmusosak. Csak az a gond, hogy marha rövidek... Bár legalább könnyű őket átírni. Például az Egyedem-begyedemben nálunk már Hajdú sógor rég nem egy falat kenyeret kíván, hanem azt, hogy az Eszter egye meg. Azt amit éppen bele akarok imádkozni természetesen. Végső esetként jöhet a Hofi- Koós féle Macskaduett, persze csak egy fővel, mert az még mindig baromi vicces, hogy Anya teli torokból nyávog. Gondolom nemcsak neki lenne az, úgyhogy ez a műsorszám csak akkor kerül elő, ha más nincs a közelben.

Ebből is látszik, hogy egy újszülöttnek minden vicc új. Na jó, egy babának.

Ha viszont van, akkor elkezdek a korábbi módszerek ellentétével próbálkozni. Eddig igyekeztünk néma csöndben étkeztetni, hogy ne zavarjuk a hercegnőt a koncentrálásban, most viszont odaültetem az ismerősöket, hátha ez is elvonja a figyelmét, és addig zavartalanul kanalazhatok. Hiszen mi lehet izgalmasabb annál, hogy Apa kávét darál? Na ugye! Ezzel csak az a gond, hogy az idő 80 százalékában egyedül vagyok a lányommal, és bár méreteim alapján megoldható lenne, mégsem tudok kettéosztódni. Sajnos...

Itt látható a multifunkcionális Apa-Baba szórakoztató eszköz

Az etetés elősegítésének másik válfaja, ha találok valamit, amivel le lehet foglalni kedvenc babánk kezét, hogy azzal szórakozzon az ujjszopás helyett. Mert azért ha szabad a szája, akkor hatványozottan nő az esélye annak, hogy valamit bele tudok tölteni. Kiválóan megfelelnek kisebb játékok, a cumisüveg kupakja, a bébiétel fedele, zörgős zacskó, szaggatható szalvéta, kiöntött bébipempő amiben tapicskolni lehet, bármi. Néha még a kanál is számításba jöhet. Most már meg is fogja, fel is emeli, már éppen készülök, hogy megdicsérjem milyen ügyes kislány, mikor is... fogja, és az egészet röhögve ellövi a francba. És sajnos erősödik a karja, úgyhogy most már egy méterre is el tudja lőni a falatot, kiváltképp, ha paradicsomos kajáról van szó.

A kaja állaga még nem ilyen, a bébié viszont igen...

De ha minden kötél szakad, és már a Marseilles meg a Csillagok háborúja zenéjének kornyikálásával sem tudom kellően ösztökélni a kis lázadót, akkor megjelenik a Bébietető Varázsló. Természetesen ez is én vagyok, csak a fejemre teszem az egyik sálamat, és látványosan olyan varázsigékbe kezdek, mint: "Zöld a fű és kék az ég/ Legyen Eszter szájában ez a pép!" És ha elég elszántnak és hitelesnek tűnök, akkor nagy kegyesen kinyitja a száját, és hat a varázslat. És mire ezt mind végigjátszom, általában teljesen lefáradok, de a végére csak kiürül a tálka! Így aztán bátran kijelenthetem, hogy a gyerek rendesen eszik. Más téma, hogy milyen áron...

Két fog pipa, mosoly pipa... de ez tuti reklámfotó, mert gyanúsan tiszta minden :-)

Szemüvegem van, de nem mindig működik az előre látás...

Igen, több, mint egy hónapja felé sem néztem a blogomnak. Pedig Eszter cuki, átalussza az éjszakákat, és különben is. De azért az életem közel sem gondtalan.

Új anyai képességekre van szükségem. Még legalább 5-6 szemre, egy gepárd gyorsaságára, villámgyors reflexekre, és persze időkibővítő készülékre, bár ez utóbbi már 9 hónapja nagyon kéne. Ugyanis ahogy fejlődik a gyermek, egyre élénkebb és mozgékonyabb, ügyesebb és persze bátrabb lesz. Ezerrel forog, ágaskodik, kúszik, és mindezt nulla veszélyérzet nélkül. Most már nem hogy magára hagyni nem lehet, de félrenézni sem tanácsos. És még csak nem is tud járni, sőt felülni sem! Mi lesz később!?

Na jó, azért ő sem irigylésre méltó...

Szóval megtörtént az első balesetünk, leforogta magát a kanapéról, ahol pelenkázni szoktam. Nem esett nagyot, kb. 20 centit, és jól beöltöztettem épp mert sétálni indultunk, de azért a feje koppant, én meg majd szívgörcsöt kaptam abban a percben, hogy erre az egy szerencsétlen gyerekre sem tudok rendesen vigyázni.

Forog a bébi, ki tudja hol áll meg

De az őrangyalom, aki már a saját ügyetlenségem miatt is jó edzésben van, megmentett. Úgy tűnt, egy alapos ijedtségen kívül nem történt semmi. Szegény bébi vagy tíz percig kétségbeesetten panaszkodott a hirtelen sokk és a padló keménysége miatt, de aztán megnyugodott. Pupilla normális, véraláfutás, púp nuku, ha minden igaz, megúsztuk.

Vagy mégsem? Másnap látom ám, hogy piros az egyik szeme. A másikat nem láttam, le volt tapasztva ugye, de egy fél piros szemet sem hagyunk figyelmen kívül, főleg ha az ember lányát mardossa a bűntudat, hogy ejtette a gyerekét. Így aztán vettem egy nagy levegőt, és szégyenkezve elkullogtam a gyerekorvoshoz, jöjjön aminek jönnie kell. Mert hátha bevérzett a szeme, megsérült valamije, vagy mit tudom én?

A dokinéni megvizsgálta a kérdéses fél szemet, aztán elővette a sztetoszkópját(!?) és belenézett a kicsi torkába.
- Anyuka nyugodjon meg, az esésnek semmi köze a szeméhez. Ez a gyerek beteg! Elkapott valamit, és be van gyulladva a szeme meg a torka!

Ez a gyerek előmelegített sztetoszkópot kaphatott

No, erre nem számítottam. A vége az lett, hogy az első gyerekes parázásom következtében elmentem egy problémával az orvoshoz, de egy tök másik lett belőle. Így viszont, amilyen mázlim van, még olyan korán sikerült elkapni a kórságot, hogy pár nap alatt ki is lábalt belőle a gyermek, ráadásul még a lázat is sikerült elkerülnünk. A másik szerencsés végkifejlet pedig az lett, hogy azóta én egy percre sem engedem el pelenkázás közben (sem), ő meg kínosan ügyel rá, hogy csak a másik irányba forgolódjon a kanapé belseje felé. Okos gyerek, ebből is látszik!

Így már csak a többi felmerülő akadállyal kell szembenéznünk... röpülnek az edények meg a kajamaradékok, a játékok hirtelen túl kemények vagy túl könnyen rághatóak lettek, és még ott vannak az olyan apróságok, hogy kiderült, a rékli fazonú kising madzagja megfelelő mennyiségű szopogatás után foszlani kezd, és akkor vadászhatom ki kedvenc utódom szájából a fehér cérnaszálakat, egyet megragad kettőt kap jelleggel.

Oké, tudom én, lehet ezt még fokozni!

Mindezek mellett kibújtak az első fogacskák, amik újabb problémákat vetítenek elő a rágunk, de mégsem témakörben. A túlságosan pépes bébiétel már nem jó, mert nincs benne kihívás, de a túl darabos sem, mert két alsó foggal azért nem lehet csodát tenni. A szoptatás újra fájni kezdett, mert ha nem vigyázok harap, és némi plasztikázás után simán beállíthatnám vízköpőnek, annyi nyálat fröcsög ki magából a nap folyamán. Tényleg, miért nincs hordozható bébi nyálszívó? Asszem egész jól tudnám használni.

Látványra sokkal cukibb, mint érzésre

És, vagy két hete a leragasztott fél szem helyett egy tortúrának is beillő szemészeti látogatás után, szemüvegre váltottunk. Természetesen csak Eszter, a mi váltásunk már jóval korábban megtörtént. Arra valahogy számítottam, hogy az ő szemüvege jóval drágább lesz, mint az enyém. Ami gyereknek vagy pláne babának készül, arra alapból rászámítanak egy jókora összeget. Arra is, hogy nincs mindenhol babának való überhajlékony, törhetetlen szemüveg. Semmi gond, végigjártam négy optikát, és végül a hozzánk legközelebbiben jártam sikerrel. Kicsit túl nagy, úgyhogy a rögzítő gumiszalag testreszabása a home made "fogj egy tűt meg cérnát édes lányom, és varrd össze" módszerrel történt, amíg a delikvens feje nem nő nagyobbra. De ha ilyen, hát ilyen. Arra viszont végképp nem számítottam, hogy az én bájos, vékonycsontú kislányom másfél hét után széles mosollyal és egy laza csuklómozdulattal kipattintja a lencsét a méregdrága keretből. Mert ugyan műanyagból van és törhetetlen, de amit szét lehet szedni, azt szét is szedi az aktív bébi.

Ennyire egyszerű szétkapni a szemüveget?

Nem akarok belegondolni, hogy ez milyen új veszélyhelyzeteket eredményez majd. Inkább elfogadom, hogy innentől bekövetkezett a Pattintott Szemüveg korszak, és most már erre is figyelni kell. Szenzoros érzékelőket, vagy zsebre vágható száz szemű mitológiai szörnyeket szívesen fogadok...

 Ez mondjuk anyagból van, de akár...

Túl rózsaszín, hogy igaz legyen

Amikor reggel felkeltem, szokatlan, de valahonnan távolról ismerős érzés lett úrrá rajtam. Kipihenten ébredtem! Csak kvázi 9 hónapnak kellett eltelnie (a terhesség utolsó két hónapjában már nem igazán lehetett jókat aludni az állandó pisilési kényszer miatt), és újra sikerült eleget aludnom! Eszter ugyanis az esti fél 11-es szoptatás után legközelebb reggel fél 9-kor ébredt, majdnem egy órával utánunk. És mivel én is beájultam éjfél körül, majdnem 8 órát alhattam egyhuzamban! Mindjárt tudtam, hogy ezen a rendkívüli napon nagy tetteket viszek majd véghez!

Bármire képes vagyok! Csak hagyjanak aludni...

Főleg, mert tegnap voltam Bab Bertánál, aki közölte, hogy az eddigi napi két pépadagot innentől négyre emelhetjük, még egy főzelék és a tejpép bevezetésével. Hurrá! Ha bejön a dolog, az rengeteg szabad órát, és akár mozizást is jelenthet! Meg persze jó sok mosatlan edényt és szennyes ruhát, de az részlet kérdés. Csak pozitívan!

Így aztán a reggeli szoptatás után pontosan két órával babánk megkapta a tízóraira szánt gyümölcspépet. Kicsit gyanakvón méregetett, mert eddig a gyümölcs a délutáni programok közé tartozott, de azért megette, mert szereti a gyümölcsöt, és különben is sárgabarack volt almával.

Ezután aludt még egy kicsit, én meg készítettem fertőtlenítő lötyit, és beledobáltam pár új játékot, amiről úgy gondoltam, lassan kipróbálhatná. Most már ha teheti összevissza gurul, úgyhogy ideje leszerelni a boltívet a játszószőnyegről, ami akadályozza a mozgásban. Így viszont új játékok kellenek, mert az eddigi fellógatósokkal nem sokat tud kezdeni. Bár rágcsálni továbbra is lehet őket. Mikor már félidőnél járt a fertőtlenítés órája, eszembe jutott, hogy az öcsémtől szerzett enyhén szólva is mocskos habszivacs lapokkal is lehetne kezdeni valamit (ezekkel polcolta alá a gyerekmedencét), így aztán nekiestem az első párnak körömkefével, és a játékok után ezeket is lefertőtlenítettem.

A szőnyeg marad, de a boltív innentől már a múlté

Gyerek felébred, fertőtlenített cucc kihorgász, majd eltesz szárítani. Elérkezik az ebédre szánt pép ideje. Sárgarépa csirkével. Ezt is szereti, de van egy kis bűntudatom, Berta azt mondja, egy héten csak egyszer ehet sütőtököt vagy répát, és ez most már a harmadik. De ha már nyitva van, hajrá! Majd a másik főzelék répamentes lesz. Ebéd után rövid játék, majd a részéről újabb szunya következik, én pedig rájövök, hogy ezúttal nem akarok én is ledőlni mellé! Úgy látszik tényleg kialudtam magam.

Kutya egy érzés a bűntudat

Na jó, akkor jöhet egy kis netezés. Találok egy cikket arról, milyen játékokat érdemes játszani egy ekkora gyerekkel. Egész jó, van pár ötlet, amit érdemes kipróbálni!

http://pepitamami.cafeblog.hu/2015/07/26/45-dolog-amit-egy-6-honapossal-jatszhatsz/

Hirtelen akkor eszembe jut, hogy éppen ideje kimosni a ruháit, mert lazán megtöltik a mosógépet, de ha már ennyi időm van, egyenként végignézem a cuccait, és folttisztítót locsolok rájuk, hátha néhányat sikerül megmenteni az utókor, vagy legalább a következő két hét számára.

Cipő helyett nálunk egyelőre plüssállatok vannak

Gyerek újfent felébred, és szemrehányóan néz rám. Az rendben van, hogy délután helyett délelőtt van gyümölcs, és megint répa a menü, de akkor most már tej nincs is? Értem a célzást, és beiktatok egy soron kívüli szopizást. Elvileg most már csak reggel meg este kéne, de azért ekkora változást egyik napról a másikra már mégse eszközöljünk! Különben is rájöttem, hogy szeretek kicsit összebújni ilyenkor a gyerekemmel. 

... és csak eljutottam a mosolyogva szoptatás fázisáig!

A szopi után kipróbálok vele pár játékot, amit a cikkben olvastam, majd bemutatom az átalakított játszószőnyegnek. Az elején kissé elveszettnek tűnik rajta, de aztán boldogan gurulászni kezd. Rezignáltan kihalászom az asztal alól, és eltűnődöm arról, érdemes-e még ilyenkor nagy erőkkel fertőtleníteni a cuccait. Ha porrongyot varrnék a ruhájára, hasznosabb lenne. Menet közben főzök magamnak egy tésztát, leülök a játszószőnyeg mellé és ott eszem meg, egyrészt, hogy elkaphassam, ha magára rántja a másfél méteres dracénát, másrészt meg hogy szemléltessem hogyan kell villával enni, és fújni az ételt, ha meleg. Legalábbis remélem, hogy ezt tanulja meg, nem azt, hogy anya két térde közé fogott tányérral fal, miközben űzött tekintettel kémlel körbe, lehetséges veszélyforrásokat keresve. Kaja után kiteregetek a szárító és a játszószőnyeg között ingázva, mert a gyermek még mindig elég aktívan rotál.

A gurulós bébi cuki, de veszélyes

És el is érkezik a tejpép uzsonna ideje. Mivel most eszik ilyet először, az előírt három kanál helyett most csak egyet kap, és mellédobok még egy kanál gabonapépet is, hogy legyen valami tartalma. Nem túl nagy lelkesedéssel, de ezt is elnyammogja. Újabb játék következik, majd egy fél óra szendergés emésztés céljából. Ekkor már túl fáradt vagyok a világmegváltáshoz, de a sok fogás alatt majdnem elfogytak a tiszta babakanalak, és a mosogató is tele van. Így aztán sterilizálok, közben pedig mosogatok, majd összegyűjtöm a megszámlálhatatlan üres bébiételes üveget, és elrekkentem őket egy sötét sarokba, míg valaki, aki kis adag befőttet akar eltenni, el nem hordja őket. 

Végre ez is kész, lerogyok sorozatot nézni a gép elé. Nagyon gazdaságosan csinálom, általában másfél nap alatt sikerül megnéznem egyetlen részt, de ezt a mostanit már egy hete kezdtem el, mert közben más program is akadt. Már vagy 5 perce nézem, mikor hazaér a párom, és a gyerek is felébred. Felteszek egy teát, mert rendes anya a párját mosolygó deddel és forró teával várja így télvíz idején.

Végül is így is fel lehet fogni...

És igen! Az utolsó pépadagolás következik. Véletlenül találok egyet, amiben nincs répa, úgyhogy gyorsan kimérem, majd elkezdem belapátolni a gyerekbe. Lelkesen falja, minden szipi-szuper, még a ruháját se eszi le. Megdicsérem, és egy pillanatra rendkívül profi anyának érzem magam.

Aztán a következőben a gyermek hozzám bújik, és szép egyenletes sűrűségben végighány engem, a kanapét és a rajta lévő párnákat az imént megevett paradicsomos krumplival. Én meg halkan szentségelek, majd átöltöztetem a gyereket, az apja kezébe nyomom, hogy csináljon vele valamit, a ruháimat rádobom a szennyeskupac tetejére, átöltözöm, és lemegyek a szemközti boltba csokit venni. Majd máskor leszek Szuperanyu. Időm még van rá bőven, nem igaz?

... csak nem abban az értelemben

Gyermekünk pépfogyasztása azóta örvendetesen megugrott! Már átlag 2/3 üveg bébikaját eszik meg, de ha valami nagyon bejön neki, akkor akár egy teljes üveggel is benyom belőle egy húzásra. A gyerek etetésének azonban mindenféle fifikája van, ezt tanulgatom éppen. Az eddigi tapasztalatok dióhéjban:

Először is megmelegítjük a pépet. Gyerek felkészít: a féltős cuccokat levesszük, a felsője ujját felhajtjuk, majd ráadunk egy elég nagy, és szigorúan nejlon aljú partedlit. Mert aminek nincs nejlon alja, az úgy átázik, mint a huzat, és akkor hiába volt az egész macera!

Csak a nejlonos hátú az igazi!

Ha ez megvan, akkor pép előkészít, baba ölbe vesz. Ildomos az egyik karját lazán hátra fogni, a másikat pedig ellenőrzés alatt tartani. Mert az első falat után, mikor is eldönti mehet-e a többi, ahogy lehet, belemancsol a kajába. Vagy elkezdi szopni az ujját, miközben a kanál a szájában van. Ezek után veszettül elkezd csápolni a kezével, lehetőleg azzal, amelyik mocskosabb. És akkor pépes lesz a ruhája, az én ruhám, a terítő, a szék, a szék hátán lévő kabátom, és a mellette álló hűtő oldala. Így aztán, miközben hónom alatt az egyik kezét tartom, az egyik kezemmel a kanalat próbálom beletuszkolni a szájába, a másikkal a csápolás megfékezésén fáradozom, még megkísérelhetem egy szalvétával letörölni a mancsait és a száját, meg a többi péppel takart részt. Ez kb. 3 másodpercig szokott eredményt hozni, aztán ugyanott vagyunk, ahol a part szakad. De a pempő legalább fogy! Egy darabig. Az adag háromnegyedénél kezd megtörni a lendület, így aztán cselhez kell folyamodnom. 

Ez még hátra van, de már átérzem...

Idő közben rájöttem, hogy kedvenc bébink imádja, ha énekelnek neki, az sem baj, ha én. Ugyan kiskorom óta éneklek, de ilyen zajos sikerben eddig sosem volt részem. Így aztán ilyenkor előadom a "Jó ebédhez szól a nóta" helyi változatát, ami a nótákon kívül megzenésített versekből áll (mégiscsak magyartanár az anyja) meg persze pár gyerekdalból is, biztos ami biztos. Amikor érzékelem, hogy lankad az étvágy, rágyújtok az első dalra, ami eszembe jut. Erre a ded arca felderül, és vigyorogni kezd. Hoppá, egy pillanatnyi rés keletkezett a szájában! Ha ügyes vagyok, pont befér oda egy teli kanál kaja. És ügyes vagyok! 

Ezzel a módszerrel még a falatot is beénekelheted a szájába!

Mindeközben érdemes figyelni arra, hogy a tálka ne legyen az asztal szélén, mert előfordulhat, hogy a hadonászó babakéz ad neki egy gellert, és hirtelen a földön köt ki, Murphy törvényei szerint szájával lefelé. Igen, persze, hogy megtörtént eset! Ahogy az is, hogy miközben én megpróbáltam szalvétával elfogadhatóvá törölni a kezeit, vigyorogva beletörölte az arcát a pólómba.

Forrest Gump is így adott ihletet 

Kérdés még az itatás, ami most itatócsőrös műanyag üvegből történik. A két választási lehetőség, hogy vagy menet közben itatom vagy kaja után. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Ha evés közben iszik, akkor több folyadék fogy, ha nem azzal van elfoglalva, hogy buborékokat próbál fújni nyeldeklés helyett. De az üveg úgy néz ki, mint amit a malacok szoptak le. Ha csak a végén, akkor kevesebbet iszik, ám ha már levettem a partedlit, tuti, hogy a nyakába önti az adag nagy részét, és akkor negyedszerre is átöltöztethetem.  

Nem, ne gondolj rosszra! Ez az itatócsőr

Oké, tegyük fel, hogy nem esett le a tányér, sikeres volt a művelet, elhangzott az utolsó dal is (ami a körülményeket tekintve általában az "Egy kismalac röf-röf-röf" szokott lenni), és elfogyott az előirányozott adag. Ilyenkor gyermek felkap, és mindentől távol tartva biztos helyre visz, ahol megkezdődik a kármentesítés. Először még egyszer letörölgetjük, kiszedjük a hajából és a szemöldökéről a maradék pépet, és csendben hálát adunk a szemkötőért, ami biztosítja, hogy legalább az egyik szeme és környéke pempőmentes marad. Aztán levesszük a partedlit, amit megpróbálunk valami olyan helyre tenni, ahol mást már nem ken össze, amíg a rajta lévő maradványok meg nem száradnak, végül pedig megböfiztetjük a gyermeket. Ha szerencsém van, a böfinél nem jön vissza még egy adag kaja, az immár védtelenül maradt pólójára.

Szerintem versenyeztethetnénk őket...

Ezek után jön az öltöztetés. Öltözni változatlanul utál, így aztán mérlegelés következik, hogy mennyire ette le magát. Ha át is ázott a cucc, akkor nincs mese, másik kell, akárhogy vonít a kisasszony, mikor áthúzom a fején. Ha csak kicsit lett pecsétes, akkor érdemes várni a délutáni etetésig, ahol még úgyis érkezik pár újabb és lehetőleg más színű folt a diverzitás jegyében. Ha pedig nem lett pecsétes, akkor ez olyan horderejű esemény, hogy azonnal elmegyünk sétálni és veszek egy sorsjegyet, mert nem minden nap van ilyen szerencsém!

Azért függő nem leszek, az biztos!

A múltkor szintén anyuka barátnőmmel azon gondolkodtunk milyen színű cuccok kellenének, hogy ellensúlyozzák a foltokat. A mályva (céklafolt ellen) és a narancssárga (sütőtök) mellett voksoltunk, de ez utóbbi mostanában veszélyes színnek számít, mert a végén rám fogják, hogy a gyerekkel foglalok pártállást, a sütőtök meg csak engem érdekel. Pedig amúgy ez volna a jobb választás, mert rájöttem, hogy a bébikaja olyan, mint a hányás: mindegyikben van répa.

Sokan vannak és narancssárgák, de nem veszélyesek

Természetesen sem a cékla, sem a sütőtök, sem a répa foltja nem jön ki a ruhából, így aztán egyre szűkül azoknak a ruháknak a köre, amelyekben másoknak is meg lehet mutatni a kölyköt. Hogy az én ruháimról ne is beszéljek. Mert hiába vontam be a toalettembe a kényelmesebb terhesnadrágokat is(megint), 4-5 nap alatt az összes nadrágom és a felsőim nagy része pép- és/ vagy büfifoltos lesz. 

Kéne egy ilyen üveg mögé, hogy vész esetén feltörhessem

De sebaj, egyszer ennek a korszaknak is vége lesz! Legfeljebb a mostani babaruhákat nem fogják megörökölni az ismerősök gyerekei, én meg vész esetén kihúzom egy rövidnadrágban, amíg az összes egyéb göncöm a mosásban van. Kár hogy tél van, és jönnek a mínuszok. De a puhány anya nem jó anya, tessék csak edződni! Persze az okosabbak télen szülnek, és akkor a pépes időszakra pont nyári meleg van, a gyerek pedig egy szál pelenkában kedvére malackodhat. De ez már egy másik történet.

Jöhet utána palacsint?

Eszterünk már elmúlt fél éves, így aztán mindenféle határidők érkeztek el erre az ominózus életkorra. Pl. kiderül milyen színű a szeme - barna, mint az enyém, és be fog állni a szeme ahelyett, hogy keresztbe nézne - nem állt, úgyhogy most szemkötőt hord. És nem utolsó sorban, az anyatej mellett elkezdhettük az egyéb kaják adagolását is. Éppen ideje volt, mert a tej már kezdett kevés lenni. A hatodik hónap betöltésének napján egész nap 2,5 óránként akart enni, este fél 10-től pedig óránként, három órán keresztül. Mit ne mondjak, a végére enyhén szólva is kiszipolyozott és hulla voltam. Értem én, hogy fél éves kortól megnő az étvágya, na de aznaptól?

Ha nem is az asztalt rágja, de éhes...

Mit tehettem mást, kampányszerű ivásba kezdtem, hogy növeljem az előállított mennyiséget, és nekiálltunk a pépelésnek. A helyzet az, hogy eléggé motivált vagyok a témában, mert ha végre sikerül egy étkezést anyatej helyett péppel kiváltani, az azt jelenti, hogy az eddigi 1,5 -2 óra szabadságom akár 4 órára is nyúlhat, amennyiben találok valakit, aki megeteti vele helyettem a dedet. Ez pedig már akár egy mozilátogatásra is elég lehet. Úgyhogy hajrá! Hogy úgy mondjam, számomra a szabadsághoz vezető út jelenleg bébipempővel van kikövezve.

Egy kis szabadságért én is sok mindenre képes vagyok

Első próbálkozásunk az almapép volt. Viszonylag ártalmatlan, az almához hozzájutni is könnyű (a többihez így télvíz idején nem annyira). Az apja megfőzte neki az almát, pépesítettük, körbeálltuk, biztattuk, drukkoltunk. Végül rendkívül gyanakvó arckifejezése és kérdő tekintete ellenére hajlandó volt egy egész kiskanálnyi adag eltüntetésére. Rendkívül büszkék voltunk!

Anya, biztos, hogy ez jó lesz nekem?

A következő három napban az alma adagot egészen 3 kávéskanálig sikerült felturbózni. Igaz, menet közben átálltunk a nyers alma lereszelésére, mert ez egyrészt jobban bejött neki, másrészt menet közben az apja elment dolgozni, én meg nem főzögettem, ha van ennek egyszerűbb módja is.

A három nap letelte után szereztem banánt, aztán elmentünk a védőnénihez, ahol nagy büszkén jelentettem, hogy immár pép befogadására is alkalmas a gyermek. Jól le is mart, hogy miért nem konzultáltam vele előtte, és hogy miért nem gyümölcslevekkel kezdtem az almapép helyett. Leginkább azért nem, mert az eddig fellelt gyümölcsös bébiitalok mindegyike tartalmazott hozzáadott cukrot, olyat meg nem adok egy ekkora babának. Miután ezt tisztáztuk, mondta, hogy akkor most két hétig minden nap kapjon gyümölcsöt, de csak olyat, ami nálunk is van, szóval ne is próbálkozzak a banánnal, hanem helyette szerezzek mirelit gyümölcsöt, és szórakozzak azzal. 

A helyzet az, hogy egész télen nem volt olyan hideg, hogy hűtőt lehessen olvasztani, így aztán a fagyasztónk kinyithatatlanra fagyott. Ebbe aztán nem rakok mirelitet! Úgyhogy szereztem még sok almát, meg vilmoskörtét, mirelit helyett pedig vettem kész bébikaját. Véletlenül beleugrott a kosárba olyan is, amiben banán van. Meg mangó. Meg maracuja. Van mellette alma meg őszibarack is, hogy Bab Berta is örüljön, a többi hozzávalóról meg nem kell tudnia. Nem tehetek róla, kihozza belőlem a lázadót.

Ki hogy lázad...

Ezzel így el is voltunk egy darabig. Kiderült, hogy a puha vilmoskörtéből folyós és mézédes babakaját lehet előállítani percek alatt, és Eszter két pofára falja. Még a kanalat is elmarja, hogy el ne vegyék tőle, és aztán úgy kell elkönyörögni a kisasszonytól, hogy megkaphassa a következő adagot. Igaz ugyan, hogy mire végzünk, a teljes arca olyan lesz, továbbá a felsője, a nadrágja, az én nadrágom, és időnként még a bodyja is. De hát valamit valamiért. Pozitív hatása a dolognak, hogy a nagy zabálás annyira kimeríti, hogy ahogy végeztünk, kidől 1,5 órára, és addig nyugtom van. A szabadsághoz vezető út első kőkockája!

Azért a kanalaink még hiánytalanul megvannak

Idő közben Bab Berta úgy döntött, hogy nem hagyja lázadó hajlamaimat elburjánzani, ezért szigorú felügyelet alatt tart minket, és most újra két hetente kell járnunk, hogy a pépkérdést megvitassuk, illetve lemázsálja a gyermeket, hogy megfelelően hízik-e. A következő állomás a főzelékfélék bevezetése volt. Mindennek krumpli legyen az alapja, ahhoz keverjek mindenfélét hozzá, az adagot minden nap növeljem, és délután kapja továbbra is a gyümölcsöket. 

Nehéz időszak ez a krumplik számára...

Na jó, legyen. Elpolemizáltam azon, hogy vajon mekkora darab krumplit kell megfőznöm ahhoz, hogy a kezdeti 1-2 kanál pép kijöjjön belőle, de kiderült, hogy a legkisebb krumpli fele is soknak tűnik. Mindegy, azért pépesítettem a kicsit fél krumplit, és izgatottan néztem mit szól hozzá.

Gyönyörűen ette, első próbálkozásra mindjárt lement 4 kiskanálnyi, öröm, boldogság. Másnap el kellett mennem, Anyósjelölt vigyázott a babára, mondtam neki, hogy nem lesz semmi gond, eszi a krumplit. Menet közben vad smsezésbe kezdtünk, hogy miből, mivel, mennyit, és különben is. De ezúttal nem volt hajlandó krumplit enni, se neki, se nekem. Hazaértem, kapott tejet, utána újra megpróbáltam, megint semmi. Végül anyám leveséből kihalásztam két répakarikát, összetörtem, hozzákevertem, újra felmelegítettem. Megette.

Később majd kaphatja másmilyen állapotban is

Büszkén írtam a páromnak, hogy milyen fifikás vagyok, erre bemószerolt az anyjánál, hogy nem babának való ételt adok a gyereknek. Hiába mondtam neki, hogy anyám olyan ízetlenül főz, hogy attól biztos nem lesz baja a veséjének, egy napig tűkön ültek, hogy most mi lesz. Mi lett volna? Teli pelenka répadarabkákkal.

Néha a teli pelusnak is örülni kell

A krumplizással megint elvoltam egy darabig. Próbáltam anyatejjel készíteni, kevertem hozzá almát, körtét, próbálkoztam a bolti sütőtökpürével... Eszi, de 5-6 kiskanálnál többet nem hajlandó bekebelezni. Hogy lesz ebből így kihagyott étkezés? Ráadásul úgy tűnik, a krumpli fog, úgyhogy a teli pelenkák kezdtek egysíkúvá válni.

Mikor már három napja nem volt hathatós eredmény, eljátszottam a gondolattal, hogy beismerem a vereséget és felhívom Bab Bertát mi legyen, de aztán inkább úgy döntöttem, itt az ideje a szilvapép bevetésének. Ez hatott! Szépen kiegyensúlyozták egymást a krumplival. Ráadásul a szilvapép is lelkesedéssel tölti el kedvenc babánkat, úgyhogy már három olyan babakaját is találtam, ami tuti siker nála. Ja, hogy ez eddig csak kettő volt? A harmadik az őszibarack. Maracujával...